A sok napos idő után a tizedik napon megérkeztek a felhők. Magunk mögött hagytuk Németországot.
Már a reggel szomorkásan indult az Obernzell közeli kempingben, és nem csak azért, mert Tünde tegnap este visszabuszozott Budapestre. Kora reggel még rásütött a nap a szemközti, már osztrák parton lévő domboldali házakra és kastélyra, de mire elindultunk, egy vékony felhő kissé szürkébbé varázsolta a környéket.
Mindössze három kilométert tettünk meg, amikor utunkat állta a Jochenstein-i erőmű. Más táblát nem látva a kötelező haladási irányt jelző szerint a zsilipek felé vettük az irányt. Az egyik éppen bezárult, a másiknak viszont zölden világított a lámpája. Tanakodtunk, hogy bemerészkedjünk vagy se, aztán lassan elkezdtünk bearaszolni. Erre ránkdörrent a hangosbemondó, hogy nekünk a bootswageneket kellene használnunk a másik oldalon. Így hát evezhettünk visszafelé vagy 500 métert, hogy a zsilipet az erőműtől elválasztó töltést megkerülve eljussunk a jobb oldalon lévő kiszállási ponthoz.
Egy emléktábla tanúsága szerint az erőművet 1953-1956 között építették. Eredetileg a kisebb vízialkalmatosságok egy sínen is átemelhetők voltak, az erre szolgáló alagút azonban már le van zárva. Az erőmű melletti parkolóban egy bányavonatot is láttunk, illetve egy ivóvizes kutat is az itt áthaladó hajósoknak és bringásoknak.
Schlögen után 180 fokos fordulatot vesz a Duna, nem is egyet. Itt újra dombok között kanyarog, sok helyen teljesen érintetlennek tűnnek az erdők. Persze itt is vannak települések, itt halad a Duna-menti kerékpárút, de a főutak messze elkerülik. A kerékpárosok számára több helyen is üzemel kis rév, talán 6-8 kerékpár fér rá egyszerre.

Ez nem a rév, hanem egy másik, szintén vízi tömegközlekedési eszköz
Mivel a Duna ezen szakasza nehezebben közelíthető meg autóval, Antal ma külön utakon járt, kilátókat keresett és készített pár szép képet magasból a Dunáról:
A szorosból kifelé jövet, Aschach-nál egy újabb erőmű épült. Nem sokkal előtte egy 12-13. századi kastély figyel, belátva mind a fentről, mind a lentről érkező hajóforgalmat. A Nagy Mühl folyó torkolata fölé épített Neuhaus-kastély alatt egy bástya is épült, amelyből állítólag egy lánccal le lehetett zárni a dunai forgalmat.
Linzhez közeledve balról fenyegető dörgések zavarták meg az evezőcsapásaink ritmusos hangját. Ottensheim előtt újabb erőmű tűnt fel a távolban. A gáttól meglepően messze, majdnem egy kilomóterre alakították ki a kiszállási pontot a sporthajóknak. Itt ugyanis nem a gát alatti alvízre kell átemelni a kajakot, hanem a töltés túlodalán található öbölbe. Itt egy kajak-kenu versenypálya található, amelyen most is edzettek sportolók. Éppen leértünk, amikor a pálya alsó részére megérkezett a nyári zápor. Nagyon látványos volt, ahogy végigsöpört a bóják között, egyre közelebb érve hozzánk. Felvettük az esőkabátot, és vízre tettük a hajót. A pályán szakadó esőben mentünk végig, még akkor is esett, amikor visszatértünk a Dunába. Sőt, majdnem Linzig folytatta, igaz már csak szemerkélt.
A linzi kemping a város alsó részén található. Amikor megpillantottuk a város első házait, már hetven kilométer felett jártunk, a kempingig, ami ráadásul nem a Duna mellett, hanem a Pichlinger-tónál van, még legalább 15 kilométert kellett volna menni. Későre járt, így Antal kijött autóval a város végére, és ott emeltük ki a kajakot és autóval mentünk el a kempingbe.
Cimkék: duna duna2860 kajak linz ottensheim versenypálya