2017. július 26. 14:33 | írta: Bálint F Gyula | fotó: a szerző, Mihálydeák Antal
2014-ben minden korábbinál nagyobb kihívást választott magának a Vitéz Kürtős Team: Gáspárral úgy döntöttünk, hogy kajakkal végigevezünk kontinensünk második leghosszabb folyóján, a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig.
Az elhatározást tettek követték. Elkezdtük tervezni az utat, térképeket tanulmányoztunk, beszámolókat olvastunk, videókat néztünk. Egy hónappal az indulás előtt aztán bekopogtunk a Budapesti Evezős Egyesülethez, hogy meg szeretnénk tanulni evezni. Előtte ugyanis sem Gáspár, sem én nem ültünk kajakban! Ugyan én az első üléspróbán beleborultam a Dunába (némiképp mentségemül szolgáljon, hogy az egy portya kajak volt), de ezt követően szép lassan elsajátítottuk a kajakozást. Közben nézegettünk kajakokat, a választás pedig egy Dag Biwok tengeri kajakra esett, amiben az én 192 centimmel is kényelmesen el lehet férni, stabil, és polipropilén anyagának köszönhetően bírja a gyűrődést.
Az első evezőcsapások az új Dag-gal az Újpesti-öbölben, még nem teljesen szinkronban.
Időközben beszereztük Varga Jánostól az "Európa kék szalagja, a Duna" című 28 részes sorozatát, amely végigköveti az általa vezetett Újpesti Hajósklub 1999-2000-es Donaueschingen - Fekete-tenger túráját. Sok hasznos dolgot megtudtunk belőle, de sokat segített személyesen Varga János is, akivel sikerült találkoznom, és beszélgetnem. Valójában ő mesélt, én pedig jegyzeteltem.
Aztán eljött az indulás napja, felpakoltuk a Kajakot az autó tetejére, és nekivágtunk. Négyen mentünk, Gáspár és jőmagam mellett elkísért András Tünde, a Vitéz Kürtős ügyvezetője, valamit fotósként-operatőrként Mihálydeák Antal, a Székelyföld a Magasból projekt kitalálója.
Ellátogattunk a Duna-forráshoz (valójában a Breg forrása)
Mielőtt Donaueschingennél belecsaptunk volna a lecsóba (majdnem szó szerint, lásd később), Elautóztunk a Breg és a Brigach forrásaihoz. Ennek a két pataknak összefolyásától hívják Dunának a Dunát. Mivel ettől a ponttól a Breg forrása van távolabb, azt tekintik a Duna forrásának. Egy érdekességre is fény derült itt, a forrást felfedező házaspár hölgytagját Irmának hívják, ahogyan Gáspár nagymamáját és édesanyját is, akikről a kajakunkat elneveztük.
Végül eljött a várva várt pillanat, vízre tettük a kajakot a Duna első méterein, és az első Duna híd alatt átevezve elindultunk 40 napos kalandunkra.
Az első evezőcsapások a Dunán, és az első Duna-híd Donaueschingennél
Különös érzés volt a fiatal, néhol mindössze 15-20 centi mély Dunában evezni, fel is akadtunk párszor. Különleges volt amiatt is, mert a folyót virágok borították, ez pedig pár napig eléggé megnehezítette a haladásunkat. Szerencsére a hosszú-vékony szárú növények a víz folyásának irányába állnak be, így beléjük akadni nem lehet, viszont az evezőt nem lehet tőlük rendesen belemeríteni a vízbe. Meg is jegyeztem, hogy vasvillával talán gyorsabban haladnánk...
Virágzó Duna
Utunk első napjaiban még szoktuk az evezést, a kajakot, de nemcsak ez és a virágok lassították a haladásunkat, hanem az is, hogy sokszor kellett átemelni a hajót. A felső szakaszokon fenékküszöbökkel lassítják a folyót, majd, ahogy növekszik, szép lassan megjelennek az erejét kihasználó építmények, vízimalmok, előbb kisebb, majd egyre nagyobb vízi erőművek. A fenékküszöböknél néhol kialakítanak középen egy csatornát, hogy le lehessen csúszni rajta, de a gátaknál óhatatlanul ki kell szállni, kiemelni a kajakot és a gát alatt visszatenni. Ahogy növekszik a Duna, úgy jelentett ez folyamatosan hosszabb és hosszabb időt.
Csúszdázung Hundersingenné
Ulm után, ahonnan kishajókkal már hajózható a Duna, megjelentek a zsilipek. Ezek még viszonylag kicsik, és önkiszolgáló üzemben működnek. Az ember behajózik a zsilipbe, kiszáll, felmászik a létrán, odamegy az irányítópulthoz, a kart átfordítja a másik állásba, és úgy 20 perc alatt záródnak-nyílnak a zsilipkapuk, felöltődik vízzel, vagy éppen kiürül a zsilip, és lehet továbbmenni. Egyszer ki kellett próbálni, de sokkal gyorsabb átemelni a kajakot.
A nagyobb erőműveknél aztán megjelentek a bootsgasse-k, olyan kiépített csúszdák, amiken kiszállás nélkül le lehet csúszni. Ahol nem volt ilyen, ott maradt az átemelés. Németországban és Ausztriában kerekes szekerek állnak a kajakosok-kenusok rendelkezésére, így nem kell cipelni a hajót. Kellheim után (innen indul a Duna-Majna-Rajna csatorna) már a nagy utasszállító hajók is megjelentek a folyón, ezeket már hatalmas zsilipek szolgálják ki. Itt is van lehetőség a zsilipelésre (Ybbs-nél éltünk is vele), de körülményes és nagyon hosszadalmas. Ellenben vicces, amikor kinyílik a hatalmas zsilip kapu és egy apró kajak kievez rajta.
Három szakaszra kellett osztanunk a Duna végigevezését. Az első, Budapestig tartó szakaszt tizenhét nap alatt teljesítettük. Bécstől a csatlakozott hozzánk a szárazfőldön a Vitéz Kürtős Team további hét tagja, ők biciklivel tették meg a Bécs-Budapest távolságot. Fogadásunkra a Kopaszi-gáton került sor, innen is indultunk tovább egy hónap szünet után, amire többek között azért volt szükség, mert el kellett vinni a kísérőautónkat műszaki vizsgára.
A második szakaszra előbb Donka Attila csatlakozott Gáspárhoz és hozzám. Az első három napon, Mohácsig, Attilával ketten eveztünk, Gáspár kísért az autóval. Mohácsnál kiemeltük a kajakot és szárazföldi határon mentünk át Szerbiába. Apatinban szálltunk meg, ahonnan Loránth Peti és Gáspár vették át az evezőt, én pedig Gáspártól a kormányt. Ez a felállás is három napig tartott Petitől Belgrádnál búcsúztunk el, ahova megérkezett Tünde és onnantól ő volt megint a kísérőnk a Vaskapuig.
Attila egy homokzátonyon a Duna közepén
Peti és Gáspár a Vukovari Evezős Klub stégjén, indulásra készen.
Romániában megint meg kellett szakítanunk utunkat az én nyári hegyi programom miatt. Annak ellenére, hogy azt terveztük, hogy augusztus közepén tovább indulunk, a 3. Kürtőskalács Fesztivál szervezése körüli tennivalók miatt úgy döntöttünk, hogy a Fekete tengerig hátra lévő mintegy 900 kilométert a következő tavaszra halasztjuk. Május 23-án tértünk vissza a Vaskapuhoz, az utolsó szakaszon az állandó kísérőnk Sztojka Sándor volt.
Vadkemping a Duna parton a romániai Stanca település közelében.
A Duna 2860 túrán három éjszakától eltekintve sátorban aludtunk. Németországban, Ausztriában, Szlovákiában, Magyarországon, Szerbiában többnyire kempingekben, de volt példa vadkempingre is, sőt Lechsend-ben egy kertbe is bekérezkedtünk. A Duna bolgár és román szakasza már nem kényezteti az evezőket kiépített szálláslehetőségekkel, így marad a vadkemping. Ennek van egy előnye a kempinghez képest, közvetlenül a parton van, míg a kempinghez volt, hogy több kilométert kellett autóznunk. A víz közvetlensége pedig jó hatással van a reggeli indulás időpontjára.
Érdekes volt megtapasztalni, hogy mennyire más a kemping-kultúra nyugaton és keleten. Amíg Bécsig majdnem minden kemping tömve volt, főleg lakóautókkal, de sátrakkal is, ahogy átjöttünk Szlovákiába, majd Magyarországra, a kempingek kongtak az ürességtől. Ennek megfelelően az állapotuk is hasonlóan alakult, a nyugati jól felszerelt, modern kempingek után jókora kontrasztot jelentett a pozsonyi kemping, ahol a mosdóban lévő 14 kagyló 6 különböző modellből lett összeválogatva, a zuhanyzón vasrács volt, és a fán lévő felirat arra kérte a bringásokat, hogy a kerékpárokat az ingyenes, de zárható tárolóba helyezzék el.
A Neustadt an de Donau-ban található kemping új kiszolgáló épülete.
Így néz ki egy nyugati kemping fürdőháza
Modern, tiszta, világos, illatos és szól a zene.
A Vitéz Kürtős Team túrái során megszokott, hogy ahol tudunk sütünk kürtőskalácsot. Nagy segítségünkre van ebben az általunk tervezett, gyártott és forgalmazott, hordozható mini kürtőskalács sütő. A Bake'n'Roll természetesen a Duna 2860 túrán is velünk volt. Összesen 85 darab kürtőskalácsot sütöttünk, jutott belőle a Donaueschingenben éppen arra járó helybélieknek, az Öpfingenben egy privát Duna partot számunkra biztosító horgászoknak, A Neustadt-i kemping lakóinak, a Passau-Bécs kerékpártúrát teljesítő lányoknak Obernzellben. És természetesen jótékonykodtunk is kicsit, amikor a Duna Deltában található Letea település kisiskolásait a szünetben megleptük ezzel a finomsággal.
A Dunán végigevezni egy fantasztikus kaland. Látni, ahogy a kis patak egy kilométer széles folyammá növekszik, látni az országokat, tájakat, amin keresztül folyik, belepillantani a mellette élő, különböző nemzetiségű emberek életébe mind-mind nagyszerű tapasztalatok. Ugyanakkor a folyón túrázó negatív dolgokkal is szembesül, amik az emberi tevékenységnek köszönhetők: azzal, hogyan válik a tiszta víz egyre koszosabbá, hogyan váltják le a vízen úszó virágokat a műanyag palackok, azzal, hogy a meredek folyóparton lezúdított kommunális szemét fentről nem látszik, de a folyóról annál inkább, és azzal, hogy a folyóba dobott szemét elúszik, nem oldottuk meg a hulladék problémát, hanem áthelyeztük máshova. Képzeljük el, hogy ha a szomszédunk úgy tartaná tisztán a portáját, hogy átseperi a mi kapunk elé a szemetet. Pontosan ez történik a folyókkal, a szenvedő felek pedig a folyó alsóbb szakaszain lakók, és főleg a tengerek, óceánok, ahol egyre csak gyűlik a szárazföldről bemosott szemét.
Ezzel együtt a Dunán végigevezve fantasztikus tájakkal tájakat láthatunk, kezdve az első áttöréstől Weltmburgnál, a csodálatos Passau-Bécs szakaszon, a Dunakanyaron, a Kazán-szoroson keresztül a Duna Deltáig.
Kenutúrázók Amelienfelsennél
A Weltemburgi apátság
A Duna Passau után
A gyönyörű Schönbühel kastély Melk mellett, Ausztiában.
Irma a Babakáj-szikla lábánál
A Harsova-i sziklák
Evezünk a Duna Deltában
Negyven napos kajaktúránk utolsó két napján nagyobb társaságot kaptunk kísérőnek. Megérkeztek Gáspár szülei, anyukám, Veress Attila, és velünk tartott Tünde és Antal is. Tulceán közösen reggeliztünk a táborunknál, mi beeveztünk, ők beautóztak Gorgováig. Itt egy motorcsónakot béreltek, amivel ők is bepillantást nyerhettek a Duna Delta szépségeibe. Utunk utolsó éjszakáját közösen töltöttük a Letea-i polgármester asszony kulcsosházában, és kísérőinknek köszönhetően volt lehetséges az iskolások megvendégelése kürtőskalácsokkal. Az utolsó kilométereket Sulinától a tengerig együtt tettük meg, így ott voltak velünk, amikor több, mint 2800 kilométer megtétele után a Sulina csatorna bejáratánál félig elsüllyedt teherhajó mellett beeveztünk a Fekete-tengerbe.
Az utolsó méterek...
Megérkeztünk a Fekete-tengerbe
Mi a túra tanulsága? Ezt Gáspár fogalmazta meg: „Kis lépésekkel és kitartással bármit el lehet érni, mint ahogy napi 70-80 km evezéssel át lehet szelni fél Európát. Az ember szabadnak érzi magát a Duna közepén, ám tudja, hogy itt minden rajta múlik, hogy hova, milyen irányba és milyen tempóban halad. És ez igaz az életben is!”
Utunk részletes napi beszámolói az alábbi linkeken érhetők el:
