Tour de Ring

2015. július 11. 15:26 | írta: Bálint F Gyula | fotó: VKT

Fő a változatosság, gondolta a Vitéz Kürtős Team, és a dunai kajaktúra után benevezett a Hungaroringen zajló 24 órás kerékpárversenyre.

Szombaton kora délután, két órakor, klasszikus Le Mans rajttal vette kezdetét a verseny. A felvezető kört követően Gáspár a többi versenyzővel felsorakozott a célegyenes bal oldalán. Amikor a versenypálya rajtlámpái elaludtak, mindenki átsprintelt a boxutca falának támasztott kerékpárokhoz, nyeregbe pattantak, és elkezdték a tekerést. Gáspár jól futott, rövid ideig a második helyen haladt, aztán jöttek a profik...


Rajt!

A Vitéz Kürtős Team ebben az évben is a Bringalandtól bérelt két kerékpárt a versenyre. Ezúttal két egyforma (természetesen nem vázméretben) Specialized Roubaix SL4 Sport országúti kerékpárt használunk, így ha idén is elkerülnek a defektek, akkor a biciklin biztos nem fog múlni az eredmény.



Túl vagyunk az első váltás-körön, de sajnos néha akadozott az online eredménylista, így például Gáspár első két három köridejét, és Gyula egyik köridejét sem tudjuk jelenleg. Van még egy jellegzetessége a pályának. A váltás a boxutca elején történik, az időmérő kapu pedig a boxutca végén van, így az bejövő csapattag utolsó körét gyakorlatilag az őt követő fejezi be. Ráadásul ez a kapu úgy 10-15 méterrel a pályán lévő kapu előtt van, így az első kör mindig jobb, mint az utána következők. Az első körben csak három váltás-köridőnk van, a legjobbat Mixi és Zsóka produkálta: 10:36. A legjobb első kör az Alpáré lett: 8:52-vel, a legjobb köztes kör pedig Gáspáré: 9:33.


Andi, Zsóka és Szidi és a Millenium Tower

Időközben két segítőnk, Szidi és Andi elkészítették a vacsorát, a Bake n Roll sütőn ezúttal csirkemell sült. Utána előkerülte a sütőfák, és a Vitéz Kürtős Állatkertben található sütőházából kihozott kelt tésztából elkezdtek sülni a kürtőskalácsok is. Ahogyan Kiskunlacházán, valamint a Duna 2860 túrán is, itt is megleptük a szomszédainkat a finomsággal, és pár szerencsés szervezőnek is jutott. Azt mondták, hogy ezért kapunk két kört ajándékba :-)


Váltás készül...


Gyula: Úgy érzem, követnek.


Alpár indul


Ülésmagasság-állítás


Alpár jött, Mixi ment.


Zsóka is elindult...

Időközben lejárt a második váltó-kör is. Elállt a szél, és a nap is lement, és ez jó hatással volt a köridőkre is. A leggyorsabb váltás 9:41 lett, a leggyorsabb első kör 8:17, a leggyorsabb köztes kör pedig 8:35 (Gyula). A sötétség okozott pár izgalmas pillanatot, Mixire lámpa nélkül sötétedett rá, meg is járta a füvet az egyik kanyarban, Alpárt pedig az én kontakthibás lámpám viccelte meg, szintén egy kanyarban, amikor annak közepén elaludt.


Naplemente a Hungaroringen

A harmadik váltás kör kitöltötte az éjszakát. Gyula 11:50 körül kezdte meg az első körét, Zsóka 5 óra 2 perckor adta vissza neki a transzpondert. Hiába lett hűvösebb és állt el a szél, az idők nem javultak tovább, senkinek sem sikerült 9 perc alá mennie. A legjobb váltást Gyula és Gáspár produkálta: 10:14, a legjobb első kör és a legjobb köztes kör is a Gyuláé lett: 9:11 illetve 9:12.

Az éjszaka csendjét 1.40-kor a mentőautó szirénája zavarta meg, egy versenyző a boxutca elején bukott, fejsérüléssel szállították be a pályán található Medical Centerbe.


Hasad a hajnal

Zsóka utolsó köreiben már pirkadt, Gyula pedig már az első lámpát is leszerelte, amikor nekivágott a negyedik váltás-körnek. A körei alatt a nap már előbújt a dombok mögül, de az ereje még nem jött meg.


Gáspár a reggeli napfényben

Az internetünk reggel is akadozott néha, így a kissé hiányos adathalmazból azt mondhatjuk, hogy Gyula és Gáspár 9-10 perces köröket ment, a többiek pedig 10-12 perceseket.


Sztoji az utolsó kanyar felé halad


Alpár Öcsimixet váltja

A negyedik váltó kör alatt a csapattagok felváltva megreggeliztek, ki-ki a csapat készleteiből, ki pedig a szervezők által biztosított Bolognai tésztából. Elkezdődött a tanakodás is az utolsó órákról. Egy rövid számolással kiderült, hogy elég lesz mindenkinek négy-négy kört mennie, hogy Zsóka gurulhasson át a célvonalon.


Alpár észrevett...

De hiába számolt Gyula 11 perces körökkel, a pályán ezt elfelejtette és egy 9.08-al kezdett és 9.48-al zárt. Gáspár rátronfolt egy 8.36-os és egy 8:41-es körrel, és a többiek is inkább tízes, mint tizenegyes köröket tekertek. Zsókát már úgy küldtük a pályára, hogy ha nagyon siet, akkor lehet, hogy öt kört kell mennie. Nos Zsóka úgy gondolta, teljesen jogosan, hogy versenyezni jött, és a korábbi tempóját tekerve 29 másodperccel a 24 óra letelte előtt haladt át az időmérő ponton. A ráadás körét 11:50 alatt teljesítette, így a Vitéz Kürtős Team teljes ideje 24 óra 11 perc 21 másodperc lett.


Zsóka egyik utolsó körén, a célegyenesben

A 24 óra 11 perc 21 másodperc alatt 138 kört mentünk a Hungaroringen, amivel a Vitéz Kürtős Team ötödik lett a 151-200 év közötti férfi váltók között.

Micsoda, 150 éves férfi váltó?
1. A csapat eredetileg hat fiúból állt volna, így férfi váltóként lett nevezve. Vegyes váltónak akkor lehetett volna átsorolni, ha két nő lett volna a hat fős csapatban.
2. A csapatokat életkor szerint is csoportosították, hogy minél igazságosabb legyen az értékelés. Ehhez egyszerűen csak össze kellett adni a csapattagok korát.



Tényleg nagyon könnyűek a bringák

A 138 kör távolságban kifejezve 604,6 kilométer. Ez mintegy 40 kilométerrel elmaradt a két évvel ezelőtti, Kiskunlacházán megtett távolságtól, de amíg ott egy sík repülőtéren köröztünk, itt bizony három komoly emelkedő, plusz pár kanyar is izgalmasabbá, ugyanakkor lassabbá tette a körözést, míg itt a legjobb menetben Gyula átlagsebessége 25,6 km/h-ra jött ki, ez Kiskunlacházán 34,5 km/h volt.

A csapat trackerével összesen mintegy 18 órát rögzített a 24-ből, három részletben. Ezek itt megtekinthetők:

- Rajt, első 3 óra
- 7 óra, egy újraindítást követően
- 7 óra, egy lemerülést és töltést követően


Köridők (hivatalos):

körök csapattag kezdés kör 1 kör 2 kör 3 kör 4 kör 5 kör 6 tracking
001-006 Gáspár 14:00:00 9:48 9:53 10:05 10:20 9:53 9:33
007-011 Gyula 14:59:34 8:46 9:10 9:33 9:31 10:42 link
012-016 Sztoji 15:47:16 9:19 10:06 11:02 10:20 11:33
017-021 Alpár 16:39:40 8:51 10:00 9:54 10:27 11:15
022-025 Mixi 17:30:09 9:36 10:37 10:49 10:36
026-029 Zsóka 18:11:49 9:56 10:56 11:08 13:34
030-034 Gyula 18:57:24 8:40 8:35* 9:01 9:28 10:06 link
035-039 Gáspár 19:43:16 8:16* 8:45 9:05 9:06 9:49
040-043 Sztoji 20:28:19 9:30 9:39 9:25 10:10
044-047 Mixi 21:07:05 10:06 10:52 10:44 12:06
048-052 Alpár 21:50:55 9:06 9:43 10:07 10:30 11:49
053-057 Zsóka 22:42:12 11:06 11:07 12:05 11:46 12:33
058-062 Gyula 23:40:51 9:10 9:12 9:27 9:27 10:13 link
063-067 Gáspár 00:28:23 9:31 9:54 9:59 10:35 11:16
068-072 Sztoji 01:19:39 10:14 11:28 11:56 11:11 10:09
073-076 Mixi 02:14:39 11:13 11:07 11:21 12:27
077-081 Alpár 03:00:49 11:22 11:56 12:32 12:33 12:39
082-085 Zsóka 04:01:53 11:35 12:05 13:08 14:06
086-090 Gyula 04:52:49 9:09 9:08 9:15 9:35 10:24 link
091-095 Gáspár 05:40:22 9:31 9:51 9:53 10:23 10:35
096-100 Sztoji 06:30:36 11:29 11:31 10:48 11:10
101-104 Mixi 07:28:14 10:56 11:04 11:13 11:35
105-109 Alpár 08:13:04 9:55 10:05 11:15 11:27 11:58
110-113 Zsóka 09:07:47 10:21 11:33 11:49 12:32
114-117 Gyula 09:54:04 9:07 9:13 9:23 9:37 link
118-121 Gáspár 10:31:27 8:36 8:41 9:01 9:49
122-125 Sztoji 11:07:36 9:39 9:22 10:09 10:31
126-129 Mixi 11:47:18 9:56 10:31 10:38 10:46
130-133 Alpár 12:29:42 9:33 11:16 11:07 12:22
134-138 Zsóka 13:13:30 10:51 11:26 12:18 11:24 11:49

Zöld - abszolút leggyorsabb kör
Sárga - leggyorsabb 1., 2., stb. kör
Narancs,* - egyéni leggyorsabb kör



Átlagok és pályán töltött idők:

csapattag átlag köridő átlagsebesség összes kör pályán töltött idő
Gyula 9:24 27,96 km/h 24 03:45:31
Gáspár 9:41 27,14 km/h 25 04:02:08
Alpár 10:26 25,19 km/h 24 04:10:26
Sztoji 10:29 25,07 km/h 22 03:50:41
Mixi 10:56 24,04 km/h 20 03:38:33
Zsóka 11:47 22,30 km/h 22 04:19:08


Hivatalos eredmények:
Tour de Ring 2015. Abszolút Eredménylista
Tour de Ring 2015. Korcsoportos Eredmények
Tour de Ring 2015. Köridős Eredmények

Cimkék: 24 óra bringa hungaroring specialized tour de ring