Eredetileg az előző cikk végére került volna pár mondat a visszaútról, de annál több minden történt, hogy ott elférjen.
Szóval kiértünk a tengerre. Ünnepeltünk egy kicsit, majd a motorcsónak mellé eveztünk, áttettük a fedélzeten lévő dolgokat, Gáspárral átszálltunk, és a kajakunk orrán lévő hat méteres kötéllel mögé kötöttük. Lassan indultunk, hogy lássuk hogyan viselkedik a kajak. Az hamar kiderült, hogy visszafogott sebességgel, nagyjából 14-15 csomóval, kell majd haladjunk felfelé.
A kajak felfeküdt a motorcsónak mögötti hullámra, de néha elég tisztességes mennyiségű vizet is kapott a nyakába. Számítottunk rá, hogy majd meg kell állni, ellenőrizni mennyi víz került belé. Végül úgy tűnik, hogy hamarabb telt, mint gondoltuk, és az egyre nehezebbé váló hajónk nehézkesebben reagált a hullámok változására, elkezdett jobbra-balra kitörni, aminek az lett a vége, hogy fejre állt.
Megálltunk, behúztuk, visszafordítottuk, és a gyorsan kiürített ételes dobozokkal kimertük belőle a vizet. A műveletet nehezítette, hogy mivel álltunk, néhány bögöly megtalált, és igyekezett szabad testrészeinkhez férkőzve némi táplálékhoz jutni. Sajnos egyiknek-másiknak sikerült is.
Amennyire lehetett, összehúztuk a spriccdeckeket derékban és feltettük a kajakra, hogy ha nem is teljesen, de valamennyire távolt tartsák a vizet.
Jól vizsgázott, a helyén maradt a vákuumos talpú zászlótartónk, amely a zászlókkal együtt a kajakon volt a boruláskor.
Tovább indultunk. Talán Crișan környékén jártunk, amikor meglepetésszerűen leállt a motor. A motorcsónakos próbált rájönni a probléma okára, illetve talán arra, hogy kerülhetett ebbe a helyzetbe, ugyanis a benzinóra elég egyértelműen üreset mutatott. A hátsó pad alatt lévő műanyag tankot mozgatva próbálta abbeli reményét táplálni, hogy az óra rossz, de ez nem jött össze. Kézi pumpával sikerült még némi benzint adagolni a motornak, ami beröffent, de nem jutottunk túl messzire. Amikor újra leállt a motor, a kajakban már megint lehetett valamennyi víz, a tehetetlensége kivitte oldalra, ahonnan a kötél visszarántotta. Ezúttal nem borult fel, csak belemerítette magát a vízbe. Megint mertünk.
A kapitány megkért, hogy üljünk át a motorcsónak bal oldalára, hátha így a maradék üzemanyaggal eljutunk Gorgováig. Hát nem jutottunk. Megint leálltunk. Még az is felmerült, hogy kajakkal felevezünk a már csak pár kilométerre lévő faluig üzemanyagért, de persze hívhattunk volna valakit egy kanna benzinnel. Egy lefelé tartó motorcsónak odajött hozzánk, és megkaptuk a tartalék tartályukat (nem is értem, hogy a miénkben miért nem volt). Így jutottunk végül el Gorgovára, ahol egy hatalmas kérészrajzás közepette kötöttünk ki.
A borulás, merés és az üzemanyag probléma miatt eléggé eltelt az idő, szüleink az utolsó kompot már nem érték volna el, így ők is Gorgován töltötték az éjszakát. Hajnalban indultak, hogy idejébe hazaérjenek, mert Gáspár szülei este indultak is Budapestre. Mi nem siettünk, de amikor reggel elkezdett esni az eső, a vészforgatókönyvnek megfelelően Sztoji és Öcsimix a kikötőbe ment, és hajóval indult Tulceára, ahol Tünde autója lett letéve. Az eső nagyon csúszóssá teszi a homokos talajt, szinte lehetetlen rajta autóval közlekedni. Szerencsére hamar elállt, és a nap is sütni kezdett. Megreggeliztünk, és mivel láttuk érkezni a következő adag esőt, gyorsan összeszedtük a holminkat, és elindultunk mi is.
Szemerkélő esőben csúszkáltunk össze-vissza az úton, de az összkerékhajtásnak köszönhetően sikerült kievickélni Partizani-ig, ahonnan már murvás az út a kompig. Tulcea és Brajla között újra eleredt az eső. Az aszfalton ez minket már nem zavart, de azon elmélkedtünk, hogy milyen szerencsésen alakult az idő, mennyivel kellemesebb, szebb élmény volt napsütésben kiérni a nyugodt, szélcsendes tengerre. Még komolyabb kihívásokkal kellett volna szembesülnünk, ha négy nappal később indulunk. Brajlánál nagyon erős északi szél fújt, szembe a Dunával, olyan tajtékzó hullámokat generálva ameddig csak elláttunk, amilyenekkel mi szerencsére nem találkoztunk túránk során.
A szél Brajla után is erősen fújt, egy kamion megelőzése után, a szélárnyékból kibújva a kajakot is odébb tolta az autó tetején, úgy hogy megálltunk megigazítani, megszorítani a hevedereket. Aztán még egyszer megálltunk, a Bogáti-erdőben vacsorázni. Csorbát és papanaşi-t rendeltünk. Már jó ideje elvitték a leveses tányérokat, amikor a pincérnő megkérdezte, hogy hozhatja-e a számlát. „Mi lesz a papanaş-okkal?” - kérdeztük. Utánanéz, mondta, majd kisvártatva visszajött, hogy a kollégája elfelejtette felírni. „Megvárjuk-e, míg elkészül?”. Nem vártuk meg.
Cimkék: borul gorgova hullámok kérész motocsónak