Monastir

2012. március 19. 22:40 | írta: Bálint F Gyula | fotó: a szerző

Vasárnap délelőtt volt egy kis időnk, így mielőtt útnak indultunk volna Tunis felé, bementünk Monastirba körülnézni.

A szombat esti eredményhirdetés után a társaság azon része, aki későn érkezett, vacsorázni ment. A program közös fürdőzés lett volna, a Saharunosokat estére beengedték a szálloda belső medencéjébe. Az úszónadrág rajtam is fent volt, de úgy gondoltam, hogy amíg a többiek esznek, ledőlök egy fél órára. Ez pedig hiba volt, nagy hiba, ugyanis így ugrott a medencézés. Gáspár azt mondja, hogy szólítgatott, hogy megyünk-e le, de miután nem reagáltam, ő is lefeküdt. Pedig később is lemehettünk volna, Barnától tudjuk, hogy még hajnali négykor is ott voltak páran.

Vasárnap reggeliztünk, összepakoltunk és vettünk fél óra internetet. Egy öt csillagos szállodában miért is lenne ingyen? Azt azért tegyük hozzá, hogy egy ötcsillagos szállodában 40 dínárét - kb 22 euró – aludni nem volt drága. A tegnapi cikk feltöltésére éppen csak, hogy elég volt ez e fél óra, korrektúrára és megosztásra már nem jutott idő. Reméljük ez utóbbit Ti, kedves olvasók, megtettétek.



Miután kijelentkeztünk a szállodából, Monastirba mentünk. A fallal körülvett városrészbe autóval nem lehet bemenni, így azt leparkoltuk egy forgalmasabb helyen és sétáltunk egyet. Be a kapun, el az árusok, mecsetek mellett, át a temetőn, ki a tengerpartra.

Most kicsit gondban vagyok. Szeretek úgy írni valamiről, hogy kicsit utánaolvasok, hogy valami érdekes kiegészítő információt is mellé tehessek. Erre most, amikor a bejegyzést írom, a nyílt tengeren, valahol Korzika közelében, sajnos nincs lehetőség. Így inkább nem is írok semmit, nézegessétek a képeket. Utólag majd pótolom a hiányosságot, ha másképp nem is, de a képaláírásban odaírom, hogy mi van a fotón.





















Az árusok között sétálva rájöttünk, hogyan lehet őket leállítani. Mind el akar adni ugyanis valamit, hol csak messziről invitálva a turistát, hogy nézzen be az üzletébe, hol odamenve hozzá. A fényképezőgépemmel a kezemben mászkálva arra a kérdésre, hogy „Tourist?” azt válaszoltam, hogy „Not tourist, journalist”. Ez meglepetésszerűen érte az emberünket, megtorpant majd, láthatóan arra a következtetésre jutva, hogy ha nem turiszt, akkor nem fog szuvenyírt vásárolni, sarkon fordult és visszament a boltja elé.



Még mielőtt visszatértünk az autóhoz vásároltunk némi élelmet az egynapos hajóútra. Sousse-nál hajtottunk fel az autópályára és nem egészen két óra alatt a tuniszi La Goulette kikötőben voltunk. A maradék dínárral teletankoltuk az autót, kicsit fájdalmas hogy a legközelebbi tankolásnál kétszer ekkora összeget fizetünk majd egy liter benzinért. És apropó benzin. A tapasztalataink szerint Tunézia elég jól el van látva benzinkutakkal. Amerre jártunk, mindenhol tudtunk normális helyen tankolni. Éppen ezért érthetetlen számunkra az, hogy majdnem minden településen, az út mellett sorakoznak a „privát” benzinkutak, ahol műanyag kannákból lehet üzemanyagot vásárolni, egyébként nem sokkal olcsóbban, mint egy Staroil-nál, Total-nál, OilLybia-nál.



A kikötőben átvettük a jegyeinket, majd beálltunk a sorba. Az már akkor is látszott, hogy nem fogunk időben elindulni, amikor kint ácsorogtunk, hiszen megtudtuk, hogy későn futott be a GNV Splendid. Az egyébként jó infrastruktúrával, elegendő területtel rendelkező kikötőben nagyon rossz a logisztika, a fel és leszálló utasok útját keresztezik, így kölcsönösen lassítva egymást. Amikor fél öt körül kinyitották a kaput és elkezdték beengedni az autókat, azt hittük, hogy hamarosan elindulhatunk. A Vitéz Kürtős Team mögött pár autóval azonban újra bezárták a kapukat, mert befutott egy Marseille-i hajó. Mi „gyorsan” átestünk az útlevél és vámvizsgálaton, felhajtottunk a hajóra és elfoglaltuk a szobáinkat. Aztán vártunk. A kapun kívül várakozó Saharunosokat és a többi autót fél nyolckor kezdték újra beengedni. Mire mindenki átesett a vizsgálatokokn és az utolsó autó is felhajtott a kompra, fél tíz elmúlt. Kilenc óra 40 perckor szedték fel a horgonyt és indult el a hajó Genova felé.

Cimkék: monastir splendid tunézia