Tegnap este megtapasztaltuk a egyszerű román ember vendégszeretetét. Olyan finom dévérkeszeget sütöttek nekünk, hogy mind a tíz ujjunkat megnyaltuk utána.
Tegnap Gostinunál ébredtünk, egy a horgászok körében is népszerű homokos Dunaparton. Az idő borús volt, hajnalban esett is egy keveset.
A táborhelyről elindulva, nagyon hamar, az első sziget megkerülése után feltűnt egy TV-torony a távolban. Tutrakanhoz közeledtünk, egy 12.000 lakosú bolgár város, amely a múlt század elején több, mint húsz évig Romániához tartozott Turtucaia néven.
A római gyökerekkel is rendelkező város a Duna-part melletti domboldalra épült, pofás piros-cserepes házakból állt. Aztán jött a szocializmus, és valakik úgy döntöttek, hogy a dombtetőre tömbházakat kell építeni, hogy a betelepített munkásosztály legyen, hol lakjon. Aztán a szocializmus befuccsolt, az egyre rosszabb állapotban lévő panelek lakóinak nincs pénze teljes felújításra, mindenki szigetel, fest, ahogy, és amikor éri. Az eredmény pedig nem túl szép.
Nem tudom, hogy valójában ez történt-e, de bennem ez fogalmazódott meg, amikor eleveztünk a város előtt.
Tutrakannal szemben Oltenița (Olténica) található, de ahogyan Giurgiu, ez is a parttól távol épült, itt csak a kikötő, meg pár ipari létesítmény, rakodórámpa található. Oltenița-nál újra találkoztunk egy pelikánnal, amely békésen úszott a Dunában, így most sikerült fotók is készítenem. Később aztán elmentünk egy homokzátony mellett, ami tömve volt pelikánokkal. Közeledünk a Deltához.
A part ezen a szakaszon is megközelíthetetlen volt, ezért Sztojit előreküldtük, hogy a Bogata alatti öntözőcsatorna környékén nézzen valami táborhelyet. A csatorna torkolatát jól benőtték a bokrok, alig találtuk meg a már felhúzott sátrat. Megtudtuk, hogy a szomszédban egy nagyon kedves hölgy lakik, aki kisvártatva meg is jelent három frissen sütött dévérkeszeggel és egy friss, zöld fokhagymával. Közbe előkerült a barátja is, meg még egy pasi, akikkel elbeszélgettünk, és akik miután megtudták, hogy hova valósiak vagyunk, kértek, hogy segítsünk megkeresni egy bizonyos Szilágyi Csabát Székelyudvarhelyen. Állítólag van valamiféle farmja és mezőgazdasági gépei is, egy időben járt le velük ide Olténiába, és ismerőseinkkel horgászott. Nagyon megkedvelték, de jó ideje nem tudnak róla semmit, és kíváncsiak lennének, hogy van. Udvarhelyi olvasóink, ismerős a név valakinek?
Amikor megkaptuk a sült halakat, már begyújtottunk a Bake'n'Roll-ba a vacsora készítéshez. Ezt látva Elena asszony terült-fordult, és újabb három hallal jelent meg, hogy süssünk a grillrácson is. Meg is tettük, a kürtőskalács sütőnk újra bizonyította sokoldalúságát.
Természetesen viszonozni szerettük volna szomszédunk kedvességét, úgy hogy Sztoji bedagasztotta a kürtőskalács-tésztát, majd Gáspárral sütöttek nyolc kalácsot, amiből jutott Elena asszonynak, a horgász barátainak és nekünk is. Még a kajakba is vittünk magunkkal.
Este újabb vendégei érkeztek Elenának, akiket ráadásul annyira felcsigázott, hogy reggel mindenképp meg akarták nézni, amikor útra kelünk. Lekísértek a partra, és készült egy csomó csoportkép, sajnos csak az ők gépeikkel. Nekünk a videokamera forgott a sátor mellett, majd elválik, milyen lett a felvétel.
Az indulás után nagyon hamar elértül Silistrát, az utolsó bolgár várost. Közvetlenül utána északnak fordul a Duna és egy ideig csak román területen folyik észak felé. Silistra sokkal egységesebbnek tűnt a Dunáról, mint Tutrakan, és egy szép parkot is felfedeztünk a parton.
Silistra és Călărași között két komp is jár, de a román város itt is messzebb van a főágtól. Egy mellékág viszont jár arra, így olyannyira Dunai város, hogy a focicsapatát is Fotbal Club Dunărea-nak hívják.
Mi egyenesen mentünk tovább, majd nem sekkal később a frászt hozta rám a telefonom Here térképe. Amikor a kanyarok feltérképezéséhez elővettem, nem láttam rajta a Ialomița-sziget előtti leágazást. Ez teljesen összezavart, már majdnem vissza akartam fordulni Călărași felé, de Gáspár telefonján meg tudtuk nézni a valós, általam is ismert helyzetet. Közben az is kiderült, hogy ha nagyon ráközelítek a helyszínre, akkor megjeleníti a vizet, de csak sokkal közelebbről, mint a többi ágat.
Az szakasz hossza, és az autóval való megközelíthetőség miatt is úgy döntöttünk, hogy a Borcea-ágon haladunk tovább. A leágazásnál egy úszódaru dolgozott, hatalmas köveket dobált a mederbe. Próbáltam rákeresni az interneten, hogy mi lehet a szándék, talán felülről lezárják ezt az ágat, de egyelőre nem találtam semmit.
A daru után eléggé örvénylett a víz. A kajakunk átsiklott felette, bár kicsit ijesztő volt. Azt hittük, hogy vége, amikor előttünk újabb, még nagyobb örvények bukkantak fel. Kikerülni nem lehetett, átengedtük rajtuk a hajót. Kicsit dobált ide-oda, de itt is átment. De ezek az örvények már nem kicsit, hanem nagyon is ijesztőek voltak.
Egy kanyargós ágon haladtunk, amelybe kilenc kilométerrel lejjebb csatlakozik be a Călărași-i csatorna. Népszerű helynek tűnt, több kempingező csoportot is láttunk a parton. És persze horgászokat, halászokat, ez utóbbiakból ma többet is ki kellett kerülnünk, mert kifeszített hálóval csorogtak lefelé a folyón.
Mivel tegnap mintegy tíz kilométerrel többet jöttünk, a mai célt is tolni kellett, így Borcea helyett Fetești-nél kötöttünk ki, nem sokkal a Bukarestet a Fekete-tengerrel összekötő Nap Autópálya (Autostrada Soarelui) Fetești-i hídja után, egy frissen telepített facsemetés részen. A hold egyre nagyobb, így a fénye is erősebb, ennek ellenére a távolban rengeteg szélerőmű villogó fénye látszik.
Útvonal adatok az Endomondon:
34. nap: http://app.endomondo.com/workouts/532524958/188839
35. nap: http://app.endomondo.com/workouts/532503003/188839
Cimkék: dévérkeszeg elena silistra sült hal
