Túránk 19. napján két szakaszban, összesen mintegy 20-25 kilométert szembe szélben, és az általa generált álló hullámokban tettünk meg.
Reggel fél hétkor keltünk, én befejeztem a tegnapi beszámolót, Gáspár elment reggelit vásárolni, Attila pedig pakolt. Az eget felhők borították, de nem úgy nézett ki, mintha esni akarna, sőt, mire a vízre tettük a kajakot már a nap is kisütött. Ahogyan tegnap befelé jövet, egyedül eveztem ki a strandtól a zsilipig, ahol át kellett emelni a kajakot a kis csatornába. Így gyorsabb volt, mint a kétszáz méteren mindketten ki- és beszálljunk, ráadásul gyalog a táv is rövidebb volt. A csatorna előtti sziget felett eveztünk be a Dunába, és folytattuk utunkat dél felé.
Nagyjából öt kilométer evezhettük, amíg feltűnt előttünk az M8-as autópálya-hídja, a kosárfülű. További öt kilométert kellett még evezzünk, amíg át is haladtunk alatta. A terv az volt, hogy a hátrafelé fordított kamerával vesszük, ahogy átmegyünk a híd közepénél. Kissé bekavart, hogy éppen akkor érkezett a hídhoz egy uszály is, de mivel balra tartott sikerült középen átevezni.
Valamivel több, mint 11 kilométerrel lejjebb egy újabb híd mellett Dunaföldvár látványa is oldotta a folyó menti fasorok monotonitását. Gáspár a hídról filmezett, mi pedig a híd után kikötöttünk, hiszen épp ideje volt az első pihenőnek, és az első szendvicsek elfogyasztásának.
A földvári pihenőt követően tovább indultunk. A vízen felerősödött a déli szél, amely jókora állóhullámokat gerjesztett a Dunán. A 10-20 centis hullámokon simán átsiklott a kajak, a 20-30 centiméteresek már kissé dobálták, az első megemelte, majd a visszaesve belefúrta az orrát a következőbe. A hajó orrán szétfröcskölő hullámok az elől ülő Attilának okoztak apró kellemetlenséget, de a hajótestbe nem jutottak be, hiszen használjuk a hullámkötényeket.
A hullámos Duna-szakasz jóval tovább tartott, mint ahogy azt reméltük, ugyanis hiába fordult itt nagy ívben jobbra a folyó, valahogy a szél is mintha vele fordult volna. Nyolc-kilenc kilométerrel lejjebb nyugodott meg csak a víz, de mint később kiderült, csak átmenetileg, hiszen Paks után újult erővel, immár helyenként 40 centit is elérő hullámok mosták végig a kajakunk fedélzetét, ezúttal ráadásul egy hosszabb, majdnem tizenkét kilométeres szakaszon.
Habár felmerült, hogy a Dunaföldvár – Paks közötti mintegy harminc kilométeres távot egy ültünkben tegyük meg, húsz kilométer után már nagyon éreztük a szünet, a lábaink megmozgatásának szükségességét. A jobb part előtt több zátony is húzódott, az egyik ilyenen kötöttünk ki, átmenetileg elfoglalva azt a madarak elől.
Gáspárral Paksnál találkoztunk újra. Amíg ránk várt, körülnézett a városban, megnézte többek között a 127 évvel ezelőtti kompkatasztrófa emlékművét is. 1887. június 18-án, a kalocsai Jézus szíve búcsúra igyekvő 400 utas alatt elsüllyedt a túlterhelt komp, és 224 ember vízbe fulladt.
Paksot elhagyva hamarosan az erőmű mellett eveztünk el, amely a hűtővizével borzolta kissé a kedélyünket. Az még hagyján, hogy a Duna érezhetően melegebb volt az erőmű alatt, de az erősen habzó hűtővíz jó pár száz méteren keresztül velünk lévő látványa nem volt kellemes.
A Fadd-Domboriig, mai célunkig még mintegy 27 kilométer volt hátra, így még egy kis pihenőt beiktattunk. Egy komp kikötőnél futottunk partra. Attila megkérdezte egy horgászó fiútól, hogy hol vagyunk, így megtudtuk, hogy Gerjennél. A srác is megkérdezte, hogy honnan jövünk, a Németország válaszra látszólag nem számított, meglepve hümmögött.
Miután megettük a maradék kajánkat, továbbindultunk. Nem sokkal később meglepve láttuk, hogy a Duna közepén rengeteg madár álldogál, látszólag a vízen. Tudtuk, hogy homokzátonynak kell ott lennie, a térképek tanúsága szerint a Nagy Gerjeni homokzátonynak, így kerültünk. A folyó közepénél járhattunk, amikor éreztük, hogy az evezőnk tolla homokot ér: 30-35 centi lehetett a vízmélység. A furcsa ebben csak az volt, hogy nem jelezte bója a zátonyt, jóval lejjebb láttunk csak egyet.
Gáspár a Fadd-Dombori komp rámpájánál várt ránk. A Rencz Hotel és Kemping egy holtág mellett található, de elég sokat kellett volna cipelni a kajakot, hogy vízen közelítsük meg, így az autó tetején tette meg az utat. A tegnapi szabadstrandi hideg víz után jól esett meleg vízben mosni, zuhanyozni. Az már kevésbé esett jól, hogy ide is megérkezett a Dunántúlon ma végigsöprő zivatar, ráadásul a konyha melletti terasz teteje sem bírta a rázúduló vízmennyiséget, húsz centinként folyt le róla a víz az alatta lévő asztalokra, padokra, amin dolgoztunk, illetve a kiteregetett ruhákra. De legalább a szúnyogok eltüntek.
Cimkék: duna 2860 dunaföldvár fadd-dombori paks
