Dombra fel, völgybe le

Dombra fel, völgybe le

2012. szeptember 5. 07:45 | írta: Bálint F Gyula | fotó: a szerző

Az elmúlt két napban feltekertünk, feltoltunk a Camino két legmagasabb pontjára, és azt gondoltuk, hogy innen már csak lefele kell mennünk. Tévedtünk.

Tricastelában elég laza volt a szállás, a tulajt reggel nem is láttuk, arra gondoltunk, hogy megvesszük a reggelit és az alberguében megesszük. Sajnos azonban egy bolt sem volt nyitva, így a terv nem sikerült. Elindultunk.

A magas dombokról nyugat felé ereszkedtünk, ide később jutnak be a napsugarak, így a köd sem szállt fel mindenhol. A közúton indultunk, de aztán lementünk róla, be az erdőbe, amerre az Camino vezetett. Jó húzás volt, hiszen így felülről is láthattunk a Samos-i kolostort.



A dombról meredek út, utca vezetett le a folyóig, a hídról is megnézhettük a kolostort, a vízben úszó libákat és a pisztrángokat. Már többször is említeni akartam, most a pisztrángok kapcsán témába is vág. Akármerre jártunk, akármilyen patakot, vagy folyót kereszteztünk, mindegyik kristálytiszta volt.



Samost elhagyva a dombok közt megbúvó kis falvakon keresztül vezetett az utunk. Ezek már nem voltak annyira szépek, mint a jó pár korábban érintett, de azért itt is láttunk szép házakat. Sok volt a háziállat, az utcákon az istállószag volt a domináns, a földeken pedig a friss trágyázás érződött.







Az első nagyobb település Sarria volt, egészen idáig húztuk a reggelizést. Egy templom melletti parkban ettünk, ittunk, majd átszereltük a GoPro kamerát a kormányra. Próbáljuk minél több kameraállásból felvenni az utunkat, hogy legyen miből egy érdekes klippet összevágni.





Azt, hogy mennyire nem haladtunk, jól mutatja az is, hogy négy óráig mintegy 45 kilométert tettünk csak meg. Ennyire van Tricastelától Porto Marin. Tengeri kikötőről persze szó nincs, csak egy széles folyó partján fekvő településről. A hídról egy lépcsőn vezet a Camino a központba, biciklivel jobbra kellett térni. Itt egy strand mellett haladt el az út. A hűsülési lehetőséget, és az egy eurós jegyárat látva nem volt kérdés, hogy ússzunk-e egyet.



A strandolástól megéheztünk, de sajnos a büfében nem volt csak jégkrém. A főtéren ültünk le egy teraszra és rendeltünk egy kétszemélyes paella-t. Több, mint egy óra alatt készült el, de legalább finom volt a rákokkal, kagylókkal, egyéb tengeri herkentyükkel és csirkehússal készült rizs, de tetemes időveszteséget okozott a megálló.





Hat óra elmúlt, mire útnak indultunk Palas del Rei felé. A dimbes dombos terep továbbra is kitartott, csak a végére jutott egy hosszabb ereszkedő. Majdnem negyed kilenc volt, mire megérkeztünk. Az albergué már megtelt, így a szemközti panzióban (?) szálltunk meg. A WC még mindig közös, de már nem emeletes ágyban alszunk, kaptunk törülközőt és tusfürdőt, nincs villanyoltás, és hajnalosan sem rugnak ki az épületből. Mindez fejenként 10 euróért a tegnapi nyolchoz képest nem rossz.

Cimkék: camino palas del rei pisztráng portomarin samos sarria