Megérkeztünk

Megérkeztünk

2012. szeptember 6. 09:08 | írta: Bálint F Gyula | fotó: a szerző

65 kilométer maradt az utolsó napra, négy óra körül gurultunk be Santiago de Compostelába.

Reggel kicsit lazábbra vettük a tempót Palas del Rei-ben, megreggeliztünk a szobában, és kilenc körül indultunk el. Akkor ugyan még kicsit hűvös volt, de mivel továbbra is voltak emelkedők, a kabát nagyon gyorsan lekerült rólunk.



Amint arra számítottunk is, az utolsó szakaszokon megszaporodtak a zarándokok. Több, nagyszámú csoporttal is találkoztunk, de egyre többen voltak, akik csak egy kis hátizsákkal, vagy szatyorral, vagy csak egy palack vízzel gyalogoltak. Találkoztunk egy kerekesszékes zarándokkal is. Ő a főúton ment, lefelé megdöbbentő sebességgel gurulva, felfelé pedig csodálni való kitartással tolva magát. Nem sokkal Palas del Rei után előztük meg, mi bementünk az ösvényre, ő maradt az úton, és amikor Melidében megálltunk vízért, akkor érkezett ő is.



Közben elhagytuk Arzuát, ahol csak egy pecsétért áltunk meg. Közeledtünk Santiagóhoz, az ösvényen gurultunk tempósan lefelé, amikor is egy csattanás és sziszegés kíséretében a hátsó kerekemből elszökött a levegő. Olyan volt már, hogy egy tüske kiszúrta a kerekemet, olyankor lassan leereszt, de most egyből történt. Megálltunk, letámasztottuk a bicikliket, és elkezdtük keresni, hogy mire mehettem rá. Nem találtunk semmit, de amikor visszamentünk a biciklimhez, egy faág állt ki a gumiból.



Gumicsere következett 16 kilométerrel a cél előtt. Már az hittem, hogy defekt nélkül megússzuk a túrát. Pontosabban egy defekttel, ugyanis, rejtélyes módon, Budapest és Barcelona között, az autó tetején lévő bringa első kerekében keletkezett egy fél centis hasadás az belsőn.
A mintegy 8 mm-es faág átszakította a külsőt és belsőt is. Mindkettő eldobni való, viszont mivel tartalék külsőt nem hoztunk magunkkal, meg kellett oldalni, hogy a felfújt belső védve legyen a lyuknál. A kihasadt belsőből vágtam két 3x3 centiméteres darabot és azokat, egymásra téve a gumiabroncs belső felületéhez ragasztottam. Betettem az új belsőt, felfújtam és továbbindultunk.



Santiago előtt még meg kellett mászni egy nagyobbacska dombot, az utolsó előtti bélyegző Monte do Gozo-ban kerül bele az útlevelünkbe. Innen már csak be kellett gurulni a városba, ami rendben is ment addig, amíg egy lépcsőhöz nem értünk, ahol a bicikliseket jobbra terelték. Ez még nem is lett volna gond, csak innentől nekünk nem volt semmilyen jelzés, amit követhettünk volna, a magas épületek közül pedig a székesegyházat sem láttuk, úgy hogy érzésből haladtunk az utcákon, és érkeztünk meg végre a santiagói katedrális elé.



Kicsit tanácstalanok voltunk, hogy mit is kellene tennünk, de végül eligazítottak a zarándok irodába, ahol megkaptuk az utolsó bélyegzőt, én egy üdvözlö levelet, Gáspár pedig a Compostelát.
El Camino kipipálva.
Érdekes, hogy az úton nem találkoztunk magyarokkal. Az első magyar dolog egy felirat volt 28 kilométerre Santiagótól, aztán a zarándok irodánál egy lány jött oda hozzánk, miután meglátta a magyar feliratot a pólónkon. Valószínüleg az úton több magyar gyalogos zarándokot megelőztünk, de magyar mivoltuk egy külcsönös „Ola” és „Buen Camino” alapján nem derült ki.



Az irodából az alberguébe mentünk. A Seminario Maior egy szép nagy iskola, ennek egyik szárnyában működik a zarándok szállás. Becsekkoltunk, lezuhanyoztunk, majd odaadtuk a bicikliket egy futár cégnek, amely 35 euróért darabját elviszi Barcelonába. Így megspóroljuk a kétszeres átszállásos, ki tudja hány órás utazást a media distancia vonatokkal, és gyorsvonattal mehetünk vissza a katalán fővárosba.





Miután mindent elintéztünk az alberguében, kimentünk az állomásra jegyet venni. Itt kiderült, hogy a csütörtöki vonatra már nincs jegy, csak a péntekire, így, mivel csak ez az egy vonat van, Santiagóban ragadtuk egy napra. Az állomásról visszamentünk a történelmi központba vacsorázni, és közben eldöntöttük, hogy ha már így jártunk, ma elugrunk A Coruña-ba, a tengerpartra.

Cimkék: compostela defekt palas dei rei santiago