Át a hegyen

Átjöttünk a Camino legmagasabb pontján, valamivel 1500 felett, és egy festői faluban, Molinaseca-ban töltjük az éjszakát. Ja, és a fenti képen látható bogárral is 1500-on találkoztunk.

A tegnapi kellemetlen reggeli tapasztalat miatt gondolkodtunk, hogy elfogadjuk-e az albergue reggeli ajánlatát, de végül úgy döntöttünk, hogy igen. Tej, tea, lekváros kenyér, nem volt egy nagy durranás, de jól esett. Ha pedig azt is figyelemebe vesszük, hogy fejenként 2-3 euróért reggelizhetnénk az alberguén kívül, kijelenthetjük, hogy ez volt a legolcsóbb szállásunk. 8 euróról indultunk Los Arcosban, 7,5-öt adakoztunk Santo Domingóban, 5 euró volt Burgosban, 4 Sahagún.ban és végül 5-2, azaz 3 euró Leónban.

Amikor reggel elindultunk, megint hideg volt, ha nem is annyira, mint Sahgúnban. A vasútállomásra mentünk, a lehetőségeinkről érdeklődni Santiago-Barcelona viszonylatban. A térképen találtunk egy állomást, de a helyszínen kiderült, hogy az nem lehet a nagy pályaudvar és amúgy is renoválás alatt van. Megkérdeztünk egy nőt, hogy merre van a Renfe pályaudvar, el is magyarázta. Spanyolul. Nem sokat értettünk belőle. Végül a Vándorút című, Emilio Estevez filmben is szereplő Panador de León szálloda recepcióján kaptunk megfelelő útbaigazítást.

A pályaudvaron se nagyon tudtak angolul, így a pontos menetrendet már nem is erőltettük, de annyit megtudtunk, hogy három vonattal eljuthatunk Santiagóból Barcelónába, Vigo és León átszállással. Még meg kell tudnunk, hogy ez így mennyi idő, illetve pontosan mikor vannak a vonatok, meg kell-e szállnunk valahol, mint Pamplonába menet Zargozában.

Még ki sem értünk Leónból méris felfele kellett tekerni. Kimelegedtünk, pedig hideg volt, és valahogy mintha nem is akart volna felmelegedni a levegő. Későn, 11 után tudtunk csak megszabadulni a dzsekiktől. A városból kiérve aztán majdnem Astorgáig viszonylag egyenes volt a terep, ott kellett megmászni egy kisebb dombot, ahonnan leereszkedve értünk be a fentről nagynak tűnő, de a Wikipedia szerint mindössze 12 000 lakóst számláló városba. A főtéren elfogyasztottunk egy zarándok menüt, majd tovább mentünk a székesegyház felé. Az 1417-ben elkezdett, de csak a 18. században befejezett templom mellett egy másik látványos épület is található. A Gaudi által tervezett püspöki palota a Camino Múzeumnak is otthont ad.

Püspöki palota by Gaudi

Székesegyház Astorgában

Astorga egyébként az egyik kedvelt kiindulópontja a különböző irodák által szervezett zarándoklatoknak. A várost elhagyva meg is értettük, hogy miért. Míg az elmúlt két-három napban meglehetősen unalmas és szépnek semmiképp nem mondható tájon mentünk át, addig Astorga után, folyamatosan emelkedve az út egyre szebb helyeken kanyarog. Dombok, erdők, hegyek, festői falvak. Az első ilyen Rabanal del Camino volt, ahol az eredeti terv szerint aludtunk volna. Mivel ez módosult, a La Posade del Gaspar nevű fogadóban megittunk egy kólát és tovább mentünk.

Ló a hegyen, jó széles első nyomtávval

Rabanaltól már erőteljes emelkedésnek kezdett az út. Az ösvény majdnem végig a főót mellett halad, így mi az aszfalton küzdöttünk az emelkedővel. Valamivel több, mint 1500 méterig mentünk fel, a fellelt információk szerint a legmagasabb pont 1517 méter. Innen egy kicsit visszaereszkedve értük el a Cruz de Fer nevű emlékművet, egy magas oszlopon álló vaskereszt, amelynek tövébe a zarándokok helyeznek el mindenféle dolgokat. Elsősorban feliratos köveket, de van itt rengeteg fotó, biciklibelső, sőt még egy működő kvarcóra is. Ezek a tárgyak egy része rávilágít egy-egy zarándoklat motivációjára. Engem meghatott a hely, főleg, hogy több, szomorú eseményre emlékeztető felirat, fotó van az oszlopon.

Kvarcóra üzenettel a Cruz de ferro oszlopán

A vaskereszttől egy kisebb lejtő, majd egy újabb emelkedő következett, majd egy hosszú, mintegy 12 kilométeres ereszkedés Ponferrada felé. Itt szerettünk volna megszállni, de a szerpentin egyenesen bevezetett egy Molinaseca nevű faluba, és ott meg is álltunk. Egy római kőhíd vezet át a Meruelo patakon, be a kis sikátorok közé. Amikor hét óra körül beértünk a faluba, még csak pár ember lézengett a kőházak között, de mikor kilenckor visszamentünk vacsorázni és vásárolni, tömve volt emberekkel, akik a kocsmák, bárok, vendéglők elé kitett asztaloknál ültek, vagy álldogáltak, vagy sétáltak.

Ami meglepő volt, hogy ahogyan beértünk a faluba, amely egyébként Ponferrada-val és pár másik településsel együtt egy medencében fekszik, érezhetően sokkal melegebb lett. Nem tudjuk, hogy a medencét elkerülte-e a hidegfront, netán a fekvéséből adódóan megmaradt benne a meleg (bár szél van), vagy csak annyi történt, hogy a hidegfront után nyugatról egy melegfront érkezett, amivel mi szembementünk. Reméljük, hogy ez utóbbiról van szó és holnap reggel nem kell megint dideregni 10-11-ig.

Mit rögzített a kamera?

Cimkék: cruz de fer leon molinaseca ponferrada rabanal