Közeledünk Pamplonához...

Közeledünk Pamplonához...

2012. augusztus 27. 23:13 | írta: Bálint F Gyula | fotó: a szerző

... igaz, nem egészen úgy, ahogy terveztük. Na, de menjünk szépen sorba, ahogy történtek a dolgok.

Reggel fél hétkor csörgött az óra. Éjjel kettőkör már nem voltam képes a cikk képeit leméretezni, feltölteni, így reggelre maradt. Egyelőre próbálok összebarátkozni a velünk lévő laptoppal, este is ezzel ment el az idő, míg Gáspár sétált egyet a környéken. Nagyjából háromszor annyi időt vesz igénybe minden egyes kép méretre vágása, mint a sajátommal, arról nem is beszélve, hogy megfelelő program hiányában még a CCD-n lévő porszemek okozta foltokat sem tudom eltüntetni.



Elég szépen eltelt az idő, mire indulásra készen álltunk. Az első program pont a város sétálóutcáján, a La Rambla-n lévő híres piac, a La Boqueria. Óriási tömeg, színkavalkád fogadott a zöldséges-gyümölcsös pultokon, és egy kis válságérzet, amiatt, hogy több bolt, bolthely is üres vagy zárva volt. Reggelizni jöttünk, gyorsan körbejártuk a sorokat, majd két papírzacskó sonkával, egy zacskó sajttal, egy zacskó kolbászkával, egy bagettel és két tál gyümölcssalátával megpakolva kimentünk a biciklikhez, és elfogyasztottuk a sok finomságot.

A reggelit követően a hiánypótlási feladatok következtek. Elsőként a piac közelében lévő Decathlonba mentünk, ahol találtam egy olyan sisakot, amelyre a kamera íves talpa felragasztható. 15 euróért szinte ajándékba volt. Innen a Diagonal Mar-hoz mentünk, ahol előbb letettük az autót az otthon kinézett parkolóba, majd Gáspár beugrott a Media Markt-ba merevlemezért.

A csomagjaink ekkor még az éjszakai szálláshelyen voltak, úgy hogy visszamentünk értük. A Carrer de la Disputació-ról az állomásra mentünk, hogy megtudjuk, valóban eljuthatunk-e Pamplonába a 18:30-as Intercity-vel. Na, itt kezdtek érdekes fordulatokat venni a dolgok...



Az információnál megerősítették, amit már a spanyol vasútak honlapján is olvastunk: a hosszútávú vonatokra kizárólag szétszerelt, összecsomagolt kerékpárt lehet felvinni. Az információs úriember készségesen utánanézett, milyen vonatokkal juthatunk el a túránk kindulási pontjához. Regionális vonatok állnak rendelkezésünkre, két átszálással. De azt, hogy ma odaérjünk, elbuktuk, 14:10-kor elment a vonat. Vagy Barcelonában alszunk még egy éjszakát, és holnap délután megyünk, elveszítve ezzel egy napot, vagy a négykor induló vonattal elmegyünk Zaragozába, ott alszunk és holnap hajnalban két másik vonattal eljutunk Pamplonába. Fél kilenckor érkeznénk, lényegében időveszteség nélkül elkezdhetnénk az El Camino-t.

Gáspár felvetette, hogy menjünk át a Barcelona Sants pályaudvarral szomszédos buszállomásra, hátha azzal eljuthatunk a bikafuttatásról híres városba. Meglepődtem, mikor azzal jött vissza, hogy elvileg van rá lehetőség. A probléma csak az volt, hogy mi holnap elmehetünk Pamplonába, a bicikliket viszont csak akkor tudják vinni, ha van hely a csomagtartóba, erre viszont semmilyen garancia nincs. Rövid tanakodás után visszamentünk a pályaudvarra, és felszáltunk a Zaragozába tartó regionális expresszre.



Hosszú útnak ígérkezik, hiszen amolyan “minden állomáson és megállóhelyen megáll” vonattal megyünk. Este kilencre ér Zaragoza-ba, gondoltuk, pihenünk egy kicsit. A hátsó kocsiban voltunk, a kerékpárok a kerékpártartóban. Én szundikáltam, majd egyszer csak arra ébredtem, hogy a kalauz mond valamit, erre mindenki fogja a csomagját, és elindul eléfelé. Annyit sikerült kikövetkeztetni, hogy a vonat eleje megy tovább, a vége pedig marad, de egy költözés két felmálházott biciklivel nem olyan egyszerű mutatvány. Előfutottam a vonat közepénél álló kalauzokhoz, akik egy állomásfőnök-szerű emberkével noszogatták az utasokat, hogy álljon meg a menet, van hátul két biciklis is, akik ráadásul nem sokat értenek a spanyolból, őket sem kellene itthagyni.

A másik kerékpártároló a vonat elején volt, úgy hogy kellett egy kis idő, amíg visszamentem, szóltam Gáspárnak, hogy pakolás van, felraktam a táskákat a biciklire és előretoltam, miközben a mozdonyvezető türelmetlenül nézett az ablakából, az utasok peronon maradt rokonai pedig mosolyogva figyelték a helyzetet. Az előzmények ismeretében meglepő, de úgy tűnik megvan mindenünk, a kapkodásban nem felejtettünk semmit a lemaradt kocsikban. Okoztunk egy kis késést a vonatnak, de úgy gondolom, hogy valakinek szólnia kellett volna, hogy egyszer csak elhagyják a vonat farát, hacsak nem valami hirtelen ötlettől vezérelve tették. Mindenesetre az meglepett, hogy a kalauzoknak fogalma sem volt arról, hogy van két agyonpakolt bicikli a szerelvényen.



Negyed tízkor érkeztünk meg a Zaragoza Delicias pályaudvarra. Óriási, modern, szép, hirtelen ezek a jelzők jutnak eszembe. Találomra elindultunk a pályaudvar mellett, így megnézhettük oldalról is. Egy arra járó hölgy biciklijén segítettem aktiválni a dinamót, erre lemacsózott.

Nagy nehezen a telefonom GPS-e is megtalálta a helyzetünket, kiderült, hogy pont nem találtuk el a belváros felé vezető irányt. Visszafordultunk hát, és figyeltük az épületeket, szállodát kerestünk. Találtunk is egy kétcsillagosat, ahol azt mondták, hogy a bicikliket is be tudjuk vinni, így hát becsekkoltunk. A kerékpárok lementek az alagsori tárgyalóba, a csomagok a negyediken lévő szobánkba, mi pedig kimentünk az utcára egy gyors vacsorára.
Igazi multinacionális vacsora lett: Két romániai magyar, egy spanyol város Pablo zuga (El rincón de Pablo) nevű, angolul nem beszélő kínaiak által üzemeltetett, kebabos büfében, török kaját evett, ami mellé Lengyelországban palackozott, amerikai licenc alapján gyártott Coca Colát ivott.

Cimkék: barcelona delicias la boqueria la rambla zaragoza