Újra vízen

Újra vízen

2014. július 29. 23:06 | írta: Bálint F Gyula | fotó: Just Creative, VKT

A hétfő délutáni indulást elmosta egy váratlan, erős zápor. Kedd reggel viszont útra keltünk, ma már a dunaújvárosi szabad strandon éjszakázunk. A Duna 2860 folytatódik.

Hétfő délutánra gasztro-pikniket hirdetett meg a Vitéz Kürtős a Kopaszi-gátra a csapatunk kajak túrája folytatásának apropóján. Az eseményre, amelynek házigazdája Tatár Csilla, a Mokka műsorvezető-nője volt, gasztro-bloggereket és újságírókat hívtunk, akiknek a Vitéz Kürtős munkatársai megtanították a kürtőskalács-sütés fortélyát. Csilla minket is kikérdezett a túráról, majd folytattuk a kajak előkészítését.



Hiába volt szép napos idő délután, amikor lementünk a partra beszállni a kajakba, leszakadt az ég. Bemenekültünk a tető alá. Az Időkép radarját vizslattuk, amely nem sok jót jósolt, legalább fél órát biztos esni fog. Mivel már amúgy is elég későre járt, legfeljebb egy húsz kilométernyi távolságra lett volna időnk. Összedugtuk a fejünket, és úgy döntöttünk, hogy ennek nem sok értelme lenne. Reggelre halasztottuk az indulást. A kajakot kint hagytuk a Pelikán Gátőrház Büfé grillteraszán, és hazamentünk.



Kedd reggel nyolckor újra a Kopaszi-gátnál volt a csapat, ezúttal tényleg indulásra készen. Gáspárnak Mohácsig a kísérő, operatőr, beszerző, szállásmester szerep jutott, Attila és én evezünk. Beszálltunk, elindultunk. Az eget felhők borították, a Duna felett sűrű pára lebegett, de kellemesen meleg volt. Pár evezőcsapás után magunk mögött hagytuk az öbölt, és újra a nyílt Dunán eveztünk. Ahogy a túra eddigi szakaszán is megtapasztaltuk, a víz csobogása, az evezőcsapások hangja nyugalommal töltött el. Ezt a nyugalmat az sem tudta megzavarni, mikor időnként szemerkélni kezdett az eső. Mivel amúgy is fröcsköljük magunkat és egymást, egy kis esőt meg sem érzünk.



Habár Magyarországon nem állunk olyan jól folyamkilométer-jelző táblákkal, mint például Németországban vagy Ausztriában, azért sikerült megállapítanunk, hogy nagyjából 12 km/h-s sebességgel haladunk lefelé. Ez jól hangzott, előrevetítve, hogy kora délután beérhetünk a 61 kilométerre lévő Dunaújvárosba.

Ercsi után egy már Ausztriában is megtapasztalt jelenségre lettünk figyelmesek. Egyre erősödő csobogást hallottunk, és láttuk. Ahogy déli irányból közeledik felénk az eső. Meg is kérdeztem Attilát, hogy ne forduljunk-e vissza, evezzünk el a front elől. Mosolyogtunk egy sort a felvetésen, majd bevetettük magunkat a nagy cseppekkel szakadó záporba. Érdekes helyzet, meg is jegyeztem később, hogy az eső ugyan megvert, de ázni nem áztunk. Hogyan is ázhattunk volna, amikor már amúgy is vizesek voltunk?



Amilyen rohamosan közeledett felénk az elején az eső határa, úgy láttuk meg közeledni a sima víztükröt is, amely a zápor végét jelentette. Hamarosan ki is jutottunk belőle, majd nem sokkal később Adony után ki is kötöttünk pihenni, enni, vécézni. A parton több hajót is láttunk, el is mentünk közelebbről szemügyre venni őket. Volt ott felújítás közben lévő, aztán voltak pihenő célszerszámok, valószínűleg mederkotrásra használták, használják őket, és voltak rozsdás roncsok, amelyek közül egyet közelebbről is szemügyre vettem.









Gáspár eközben telefonon jelezte, hogy Kulcsnál vár ránk, így miután véget vetettünk pihenőnknek, újra hajóba szálltunk, és leeveztünk oda. A község elég hosszan elterül a Duna mellett, több igen szép házat is láttunk a folyóról. Kísérőnk a parton várt ránk, a beélesített kamerával. Kikötöttünk, feltöltöttünk a vizes palackjainkat, váltottunk pár szót. Nem messze tőlünk egy zöld ruhás, kis hátizsákot hordó nő jött le a partra. Belegázolt a vízbe. Nem tulajdonítottunk neki nagy jelentőséget, így igencsak meglepődtünk, amikor újra odapillantottunk és csak a feje látszott ki a vízből. Ugyan az idő kellemes volt, de a Duna hőmérséklete nem épp ideális a fürdőzésre. A nő lefelé úszott a vízben, ruhástól, hátizsákkal.



Még beszélgettünk egy kicsit, majd mi is elindultunk. A nő ekkor már mintegy 30-40 méterre lehetett tőlünk, és hátra-hátra fordult, hogy miért követjük. Leginkább azért, mert a kajak órán be volt kapcsolva a GoPro, és fel akartuk venni, hiszen egyébként meg ki hinné el nekünk, hogy egy zöld ruhás hátizsákos nőt láttunk úszni a Dunában. Amikor elhaladunk mellette, Attila megkérdezte: „Messze lesz az úszás?”. A nő pedig erős orosz akcentussal közölte: „Nem értek magyar”. Na, ez egy dolgot megmagyarázott. Azt, hogy a hideg víz miért nem okozott problémát neki. A többi? Passz.



Pár száz méterrel lejjebb egy újabb zápor kapott el miket, és valószínűleg Tatjana-t is. De, mint írtam, amíg meleg van, ez az apróság a vízen nem zavar már minket. Még szemerkélt, amikor a távolban megpillantottuk Dunaújváros épületeit. Nem kellett odáig leeveznünk, a Szalki-szigeti kempingben szerettünk volna megszállni. Gáspár a parton várt minket, hogy közölje a rossz hírt. A kemping felújítás miatt zárva. Viszont mellette a szabad strandon fel lehet húzni a sátrat. Ahhoz, azonban, hogy az oda vezető kis csatornába bejussunk, vissza kellett eveznünk úgy kétszáz métert, majd egy szigetkét megkerülve beeveztünk a hangulatos, bár eléggé iszapos csatornába. Valamivel feljebb egy gát állta az utunkat, így egyel nőtt a Duna 2860 monitorban az átemelések száma.





A dunaújvárosi szabad strandon pár ember napozott, páran fürödtek, páran a parton üldögéltek. Kikötöttünk, kinéztük a sátorhelyet, kimostuk, kiteregettük a ruháinkat, és mi is belegázoltunk a kellemes vízbe.

Cimkék: duna2860 dunaújváros kajak kopaszi-gát pelikán gátőrház büfé tatár csilla