Elindultunk

Elindultunk

2014. június 6. 07:41 | írta: Bálint F Gyula | fotó: a szerző, Mihálydeák Antal

Na persze nem, reggel kilenckor, ahogy terveztük, mert messze kempingeztünk, mert meg kellett várni, míg megszárad a sátor, mert kellett vásárolni, mert kürtőskalácsot kellett sütni, mert fel kellett málházni a kajakot, mert...

Reggel hatkor csörgött az óra, és érdekes módon akkor zúgott el az első vonat is a kemping mellett. De lehet, hogy csak az első, amit már ébren meghallottunk.


Ködös volt a reggel

A Riedsee Camping sűrű ködbe burkolózott, 7-8 fok lehetett. A zuhanyzóban jó meleg volt, remekül esett a forró zuhany. A serpenyőben pirultak a bacon kockák, majd hamarosan a felvert tojások is rajtuk landoltak. Tojásrántotta volt reggelire.


Megérkeztünk a Dunához, lepakolunk

Szerettünk volna elindulni kilenckor, de ezt végül felülbíráltuk, miután úgy döntöttünk, a Duna-összefolyásnál sütünk kürtőskalácsot. Amíg Tünde megdagasztotta a tésztát, jómagam összekészítettem a kajakra, kajakba szánt cuccokat, Gáspár pedig elment a városba internetet szerezni. Sajnos ez utóbbival nagyon rosszul állunk, itt Németországban nem jellemző az ingyen WiFi, és a mobil internet is elég gyatra. Már tavasszal megállapítottuk, hogy Magyarországon ilyen szempontból el vagyunk kényeztetve, csak, hogy ezt látni lehessen, egy kicsit ki kell mozdulni otthonról.


Indulásra készen

Antal készített pár fotót a Duna-összefolyásnál, és természetesen a kamera is forgott. Közben a Bake'n'Roll sütőn sültek a kürtőskalácsok, csak sajnos a helyiek inkább a túlparton jelentek meg, többnyire kutyákkal, így nekik nem tudtunk adni. Mellénk tévedt ellenben egy bringás német, aki így megkóstolhatta a magyar finomságot. Ízlett is neki és hüledezve hallgatta, hogy utunk célja a Fekete-tenger.


Kóstoló

Elmúlt dél, amikor végre a Dunába löktük a kajakot. Elindultunk. A vízen már pár méter után megjelentek a növények, amelyek az egész napunkat megkeserítették. Hosszú szárukat a víz majdnem lefekteti, a víz fölötti részük viszont virágba borult. A látvány gyönyörű, de visszafogják a hajót, és evezni is nehéz ebben a salátában. Meg is jegyeztem, hogy nem evezőt, hanem vasvillát kellett volna magunkkal hozni.


Kivirágzott a Duna

Ezen a napon rengeteg vízimadarat láttunk. A legnagyobbak a hattyúk, némelyikük meglepő nyugalommal tűri, ahogy 2-3 méterre elhúzunk tőle. Hacsak nincs a környéken az asszony a gyerekekkel, ez esetben a hímek felveszik a hadihajó-pózt, szárnyukat enyhén felemelve megfeszítik, szügyüket előre nyomják, fejüket hátrahúzzák a szárnyak közé, és olyan gázfröccsökkel, rövid gyorsulásokkal próbálnak ijesztgetni, mint amilyeneket a boyracerek csinálnak az illegális gyorsulási versenyek rajtvonalán.


Hattyú van bőven

Sok a vadkacsa is, láttunk meglepő színű vadlúd-szerű madarakat is, és fehér fejű, fekete vízityúkokból sincs hiány. Ez utóbbiak fészkelés szokásaiból arra következtettünk, hogy az aljnövényzet kellőképpen hosszú ideig borítja a vizet, ugyanis a folyó közepén, az elfeküdt növényekre is képes fészket építeni. Több mellett is elmentünk, 4-5 tojás volt bennük.


Vízityúk fészek

Nem úsztuk meg eső nélkül a napot, pont akkor kezdett el esni, amikor az első kisebb gáthoz értünk. Ki kellett szállni, és a kajakot leengedni a rézsűn. Nem mondhatni, hogy túl meleg lenne a víz, de azért az elviselhető hőmérséklet-tartományban van. Ennek ellenére kifejezetten jól esett, amikor Immendingen után kiemeltük a kajakot, hogy a cipőt levetve a meleg betonon járkáltam. De erről majd később...


Geisingen-i átszállás

Geisingennél megakadtunk. A malom gátja elég félelmetesnek tűnt, és nem láttunk biztonságos kiszállási lehetőséget. Itt elég sok időt elvesztegettünk, odahívtuk Antalt és Tündét, hogy segítsenek a partról megtalálni a megfelelő utat. Végül a malom egyik alkalmazottja mutatta meg, hogy hol kössünk ki. Ezt követően Gáspár kiszállt, megtalálta az ösvényt a malom alatti mederhez. Továbbindulás előtt itt megettük a szendvicseket, amelyeket Tünde csomagolt nekünk reggel.


Ennyi volt mára

Összesen négy alkalommal kellett kiszállnunk, és kézben levinni a hajót a gát alatti vízre, amíg elértünk az Immendingen utáni azon ponthoz, ahonnan a Duna vize egy csőben folytatja az útját. Innen ugyanis egy olyan talajszerkezeten folyik a Duna, amelyben elszivárog a víz, néhol teljesen szárazon hagyva a medret. A gát után még volt némi víz, de folyamatos hajózásra alkalmatlannak ítéltük, és úgy döntöttünk, hogy kiemeljük a kajakot, autóra pakoljuk, és a Duna mellett haladva megnézzük, hol lehetne vízre szállni. A partról egy lápcső vezetett felfelé, előbb egy vasúton kellett átmenni, az út azon túl húzódott. Egy segélyhívó telefon is volt pont ott, mellette kényelmesen meg is lehetett állni. Több vonat is elment, amíg felhurcolkodtunk az autóhoz. A kajak még lent volt a parton, amikor megjelent egy rendőrautó. A járőr egyből kiszúrta a kamerát, nem csak megkérdezte, hogy be van-e kapcsolva, hanem le is ellenőrizte. Majd közölte: In Germany this is a big problem. A „this” persze nem a kamerára, hanem arra vonatkozott, hogy nem lehet gyalog csak úgy átmenni a vasúton. Mert a mozdonyvezetők ezt jelentik, nekik pedig ellenőrizni kell ki van ott, és miért. Elmagyaráztuk, hogy nincs víz a Dunába, kénytelenek vagyunk kiszedni a kajakot. És egyébként is lépcső van, meg kialakított átjáró. A rendőrök megnyugodtak, továbbálltak, mi pedig felpakoltuk a kajakot az autóra és elmentünk Tuttlingenig. Autós csapatunk ugyanis felfedezte, hogy gyönyörű a Dunapart, és van kávézó is a parton.


A Tuttlingen-i Duna-part szökőkúttal

Itt tennék egy zárójelet arról, hogy utunkban óriási segítséget nyújt az „Európa kék szalagja, a Duna” című 28 részes sorozat, amelyet Varga János készített. Az Újpesti Hajós Klub és Vízitúrázó Alapítvány ugyanis 1999-ben és 2000-ben egy Fekete-erdő – Fekete-tenger túrát szervezett, amelyre három operatőrt is magukkal vittek. A stáb azonban nem csak a túrázókat örökítette meg, hanem a túra által érintett településeket is bemutatja, miközben kimerítő információkat kap a néző például az adott helység magyar vonatkozású épületeiről, történeteiről. A vízi túráról szóló felvételek nekünk is számos hasznos információt tartalmaznak, például melyik gátnál, erőműnél merre lehet tovább haladni, hogy vannak veszélyesebb szakaszok, hol kell garantáltan cipelni a hajót a mederben.


A Beuron-i kolostor a domboldalról

Tuttlingenben előkaptam a laptopot, és belenéztem a Varga-féle sorozat erre a szakaszra vonatkozó részébe. Az már Donaueschingenben jól látszott, hogy a filmben látható helyzethez képest jóval alacsonyabb a vízállás. Mivel Tuttlingen után, Nendingennél is volt olyan szakasz, ahol a mederben hurcolták a kenukat, mivel Nendingen után, Fridingennél megint ki kellene venni a kajakot, mert a természetvédelmi területre nem lehet bemenni hajóval, mivel az autóra le és felpakolás, minden kötelekkel való rögzítése sok időt igényel, és mivel már meglehetősen későre járt úgy döntöttünk, hogy erre a napra végeztünk az evezéssel, elmegyünk Beuron-ig, ahol már engedélyezik a vízre szállást. Végül Beuron után Hausen im Tal-ban találtunk egy gyönyörű kempinget, ott töltöttük az éjszakát.

Cimkék: bake'n'roll donaueschingen duna2860 fészek geisingen hattyú immendingen kajak