Áztunk, fáztunk

Áztunk, fáztunk

2014. június 6. 20:36 | írta: Bálint F Gyula | fotó: a szerző, Mihálydeák Antal

Reggel még napsütésre ébredtünk, de délután beborult, előbb egy kissebb szemerkélés, aztán egy zápor kapott el.


A Werenwag-kastély a kempingből nézve

A Hausen im Tall kempingben megtudtuk, hogy négy éve az Beuron-i vízreszállási pont megszűnt, a kempingtől pár száz méterrel feljebb található kőhíd lábától lehet hajózni. Így tettünk hát mi is. Az indulás nem volt egyszerű, már a híd alatt ki kellett szállni a megfeneklett kajakból. Utána pedig azonnal elkezdődött a virágmező, amely sajnos ezen a napon is sokszor megkeserítette, megnehezítette a napunkat. De néha segített is, hiszen a sokszor igen sekély vízben inkább a növényeken csúsztunk, hogy óvjuk a hajó alját.


Szerda reggeli indulás

Mindössze hat kilométert haladtunk az indulástól, amikor a Neumühle-i gátnál megint autós segítséget kellett hívnunk. Miután kikötöttünk, lesétáltunk megnézni mi a helyzet a gát alatt, és meglepve láttuk, hogy amíg a szem ellát, az óriási kövek között alig csordogál a víz. Ezért Beuron után csak meghatározott pontokon lehet a vízre szállni, mi Gutensteint választottuk.


Kenutúra indul Gutensteinnél

Itt találkoztunk egy nagy gyerekcsoporttal, akik egy kenutúrára indultak. Mire mi indulásra kész állapotba hoztuk a felszerelést, ők már elmentek, de nem sokkal később beértük őket. A 7-8 kenu, fedélzetén 3-4 gyerekkel keresztül-kasul cikázott a Dunán, a koccanások is gyakoriak voltak. Tisztára, mintha dodgem pályán lettek volna. Nem volt egyszerű elmenni mellettük, mi sem úsztuk meg, hogy nekünk ne jöjjenek.


Túrázók a Dunán

Az Duna itt még igazi festői sziklák között kanyargott. Nem sokkal később feltűnt a Dietfurti-vár, előtte egy duzzasztással. Ki kellett szállni, levinni a kajakot a gát alá, utána evezhettünk tovább. Nem sokkal később újabb kenutúrázó fiatalokkal találkoztunk, majd a Laiz-i erőműnél egy újabb csoportot megelőztünk. Ez utóbbi feleslegesnek bizonyult, ugyanis az erőműnél találkoztunk az első bootsgasse-val, ami egy csónakok számára épített csúszda. Amíg a működését tanulmányoztuk, beért az előbb említett csoport, és előre is engedtük őket, hogy lássuk működés közben a csúszdát. A beton csatornát egy zsilip zárja, amit egy gomb megnyomásával lehet lesüllyeszteni. A csatorna alja úgy van kiképezve, hogy a lefelé zúduló víz befelé örvénylik, így középen tartja a csúszdázó hajót. Végül mi is lecsusszantuk, nagyon élveztük, és sajnáltuk, hogy sem Antal nem volt a közelben, sem a GoPro nem volt használható állapotban. Na majd a következőnél, állítólag lesz még pár ilyen csúszda Németországban.


A sigmaringeni vár

Laizból nagyon rövid idő alatt Sigmaringenbe értünk, ahol újabb hurcolkodás következett. A vár alatti erőmű előtt, jobbra lehetett kikötni, és egy elég hosszú sétával lehetett átvinni a kajakot az alvízre. Sajnos továbbra is „salátában” haladtunk tovább, ami alaposan visszavette a sebességünket.


Virslit eszünk ...

Egy hosszabb szakasz következett, a következő problémás pont egy kövezés volt Sigmaringendorf után. Itt is a parton vittük át a kajakot, lentről láttuk, hogy a kövezés közepén kialakítottak egy csatornát, ahol egy bátrabb kormányos levezetheti a hajót. A vízre szállást követően egy rövidebb szakasz következett, hiszen Scheer elég közel van Ezen a településen kétszer is cipelni kellett a kajakot. Előbb egy erőmű, vagy malom miatt alakítottak ki egy gátat, itt egy mellékágra kellett lemenni, ahol ráadásul elég alacsony volt a vízállás, így gyakran kiszállva tolni kellett a kajakot. Miután az elvezetett víz visszatért a mederbe, újra kényelmesen hajózhatóvá vált a Duna. Nem sokkal később egy híd után megint ki kellett szállni. Itt a betongáthoz simulva kötöttünk ki és a részűn, majd egy nagy kövekkel tarkított szakaszon levittük a kajakot a hajózható vízre.


Néha ilyen helyeken is át kell cipelni a kajakot

Alig pár kilométert tettünk meg Scheer után, amikor feltűnt egy újabb gát. Egy erőműhöz vezetik itt el a vizet, nekünk a maradékon kellett tovább menni, miután megint átcipeltük a kajakot. A vízszint meglehetősen alacsony volt, ráadásul nem sóder, hanem érdekes, vízszintes sziklatálcák alkották a meder alját, amelyen néhol nem volt több tíz centi víznél. Ráadásul ezek a lapok sok helyen lépcsőket is alkottak, ahol szintén nem lehetett lehajózni. Az út ezen, 1-2 kilométeres szakaszán többet gyalogoltunk, mint amennyit eveztük. Szerencsére a kajakot kevesebbet kellett cipelni, hiszen terheletlenül nem süllyedt oly mélyre, hogy felakadjon. Még jócskán ezen, gyaloglós szakasz elején voltunk, amikor elkezdett esni az eső. Mivel amúgy is vizesek vagyunk az evezéstől, egy kis esőt meg sem érzünk, ám ez most nem akarta abbahagyni, ráadásul a levegő is lehűlt. A hosszas vízben gyaloglástól is kellőképpen átfáztunk, úgy hogy amikor Blochingen mellett találtunk egy ki-és beszállási pontot, odahívtuk az autót és letáboroztunk.


Partra száll az ázott sereg


Kempingezés a Blochingen melletti híd alatt

Ezúttal teljes illegalitásban aludtunk, vadkempingeztünk egy híd mellett, alatt. A vacsora grillezett hús volt főtt krumplival, az előbbit természetesen a Bake'n'Roll-on sütöttük meg, amelynek ezután egy újabb funkcióját is kihasználtuk, melegedtünk körülötte.

Cimkék: duna2860 kajak sigmaringen zápor