Meséltünk Tusnádon

2012. július 30. 10:40 | írta: Bálint F Gyula | fotó: Somogyi Attila

A visszajelzések alapján tetszett a hallgatóságnak a tunéziai élménybeszámoló. Nagy sikere volt a szaharai homok tapogatásnak is.

Július 28-án 17 órától Csáki Gergő segítségével meséltem a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor résztvevőiből összeverbuválódott közönségnek a Vitéz Kürtős Team afrikai útjáról.

Az élménybeszámoló a honlapon is megtekinthető videó vetítésével kezdődött, majd a Saharun Adventure ismertetése, a túra humanitárius része, az adománygyűjtés mikéntje, az adományok célba juttatásának története következett. Ezt követően kiragadtunk pár érdekes momentumot a 12 napos útból, a viharos tengeri átkelést, a hegyi oázisok meglátogatását, a Ksar Ghilane-i dűnézést, és a déli, zárt katonai területen eltöltött két nap eseményeit. Az előadás ideje alatt a háttérben az úton készült fotókat nézhette a közönség.



Sajnos a homokos tálról az előadás elején megfeledkeztem, így csak a vége felé került elő, de az előadás után ott maradt, és amikor Benk Dénes humorista előadása után visszatértem a sátorba, még akkor is "homokoztak" emberek.

Az előadás végén szó esett a Vitéz Kürtős Team jövőbeni terveiről, arról, hogy szeretnénk, ha az Udvarhely környéki jelentős off-road közösségből 3-4 csapat részt venne a jövő évi Saharunon, ez esetben lehet, hogy mi is újra útra kelnénk. De addig is, ahogy azt a honlapunk olvasói már tudják, két kerékre váltunk és biciklivel tesszük meg az El Camino zarándok út spanyolországi szakaszának a Pamplona – Santiago de Compostella közötti mintegy 650 kilométeres szakaszát. Ahogyan a Saharunról, természetesen erről az útról is napi szinten beszámolunk majd.

Köszönjük a meghívást a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezőinek, reméljük, hogy egy érdekes színfoltja voltunk az idei műsornak.

Cimkék: bálványosi nyári szabadegyetem csáki gergely el camino saharun tusványos