A címben leírt három dologból egy épeszű olvasó azt feltételezné, hogy valahol a Tiszafüred – Poroszló - Kisköre – Abádszalók négyszögben próbálta átvészelni a Vitéz Kürtős Team a mai hőséget. Mi szeretjük a kihívásokat, úgyhogy nem fürödni mentünk a Tisza-tóra, hanem biciklizni körülötte. De azért fürödtünk is...
Azok, akik az utóbbi időben meglátogatták honlapunkat, láthatták, hogy a jobb felső sarokban megjelent egy új dátum és egy „Részletek hamarosan” felirat a tavaszi afrikai kalandunkra mutató link mellett. Minden részletet nem árulhatunk még el, de az egyik az, hogy ezúttal nem autóval, hanem kerékpárral vágunk neki az útnak, szeptemberben. A többnapos túrára való felkészülés egyik állomása volt a mai túránk.
Reggel 7 órakor terveztük az indulást Budapestről, de mivel 11 kilométerre lakom Gáspártól, és a reggeli tojásrántottát sem akartam kihagyni, és olyan nagyon korán sem akartam kelni, csak negyed nyolcra értem a lakásához. A kerékpárszállító keretek még a pincében voltak, azokat is fel kellett szerelni. Pár hete vásároltam az enyémet, nem próbáltuk fel az autóra (amatőr hiba), így reggel derült ki, hogy ehhez a csomagtartóhoz csak egy adapterrel lehet felszerelni. Persze pánikba azért nem estünk, az én biciklim ment Gáspár tartójára, a tetőre, Gáspár kisebb kerékpárja pedig az autó csomagtartójába.
10:21-kor ültünk fel a bringákra Tiszafüreden. Nyugat felé indultunk, a 33-as főúton áttekertünk Poroszlóra. A helység előtt közvetlenül egy hídon kell átmenni. A közúti híd mellett fut a vasúti híd, annak korlátján egy csomó sirály tátott szájjal bámulta, ahogy elsuhanunk mellettük. Na jó, nem is, egyszerűen csak piszok melegük volt...
A híd után balra ráfordultunk a töltés tetején haladó, az Eurovelo hálózat részét képező kerékpár útra. Az út kifogástalan állapotú, a töltés rézsűi mindenhol lekaszálva, az aljban, mindkét oldalon fasor, amelyet a tó felől időnként horgászállások törnek meg. A Tisza-tó nádasai a fák felett is látszanak, de néha lementem egy-egy üresen álló beállóhoz, ha valami érdekeset láttam.
Habár eredetileg úgy gondoltam, hogy a sarudi strandon fürdünk egyet, végül úgy döntöttünk, hogy próbáljunk minél hosszabb első szakaszt megtenni, így a pihenő utánra rövidebb táv marad.
Kiskörén találkoztunk először kúttal a kerékpárút mellett. Sőt, ha jobban belegondolok, utoljára is. Ez nem túl jó, de a strandoknál általában van büfé, így ha a kerékpárosok nem akarnak sok vizet magukkal vinni, ott feltankolhatnak.
A kút után nem sokkal kissé elbizonytalanodtuk a továbbhaladást illetően, jelzés nem volt, de tovább mentünk egyenesen, majd egy balra térést követően megláttuk magunk előtt a gátat, amelyen keresztül vezet az út a túlpartra. Innen már csak hat kilométer volt Abádszalók.
A Horváth Kert Vendéglőben elfogyasztottunk egy-egy sajtos-tejfölös lángost majd célba vettük a strandot. Kerékpárbarát strandként hirdette egy tábla, és ez így is volt. Míg a sima felnőtt belépő 600 Forint, a kerékpárosok 400 Forintért nyernek bebocsátást. Kerékpárral, hiszen a kerékpártartók a strand területén vannak. Lezártuk a bicikliket, az értékesebb tárgyainkat betettük az (ingyenes) értékmegőrzőbe, és úsztunk egy jót a Tisza-tóban. Megvallom, azt hittem, hogy hűsítő fürdés lesz, de a tó vize nagyon meleg volt, így hűsítésnek maradt a jéghideg Coca-Cola.
Hátra volt még az utuk egy harmada, ezt egy óra 45 perc alatt tettük meg, úgy, hogy közben megálltunk a tiszaszőlősi csónak kikötő büféjénél folyadékot pótolni. Háromnegyed ötkor értünk vissza az autóhoz. Ekkora már mindketten meglehetősen éhesek voltunk, úgyhogy hazafelé betértünk a poroszlói Füzfa étterembe, mi másért, mint tiszai halászlevet enni.
A Tisza-tó kerülő túránk távja 68 kilométer volt (ehhez hozzájött az én tranzit távom, kétszer nem egészen 11 km, összesen pontosan 89,43). Fokozatosan kívánjuk hozzászoktatni magunkat a nagy távolsághoz és a többnapos utakhoz, így a szeptember 10-i indulás előtt még két túrát tervezünk. Egy két naposat a Fertő-tó körül és egy három naposat a Balaton körül. Csatlakozik valaki?
Cimkék: abádszalók bicikli bringa kerékpár poroszló tisza-tó tiszafüred túra