Beléptünk az ötödik országba

2014. augusztus 1. 12:54 | írta: Bálint F Gyula | fotó: VKT

Magyarországon keltünk, Szerbiában hajtjuk álomra fejünket. Közben pedig természetesen eveztünk.

Az éjszakai zápor után korán reggel is hullt még egy kis eső, de az is lehet, hogy csak a fákról a sátorra hulló vízcseppeket hallottuk, amikor fél hétkor jelzett az ébresztő. Az ég borús volt, a sátor vizes, és a ruháink sem nevezhetők száraznak. A legnagyobb gondot a sátor jelenti, mert nedvesen összecsomagolva befülledhet, sőt meg is penészedhet. Persze mi most késő délután újra felhúzzuk, de így is inkább úgy döntöttem, hogy külön csomagolom el a száraz belső és a törlés ellenére nedves külső réteget.


Mini alpesi kert Bárnál

Pár perccel kilenc után tettük vízre a kajakot a Fadd-Dombori rév rézsűjénél, és indultunk el Mohács felé. Nem sokkal indulásunk előtt haladt el a szemközti part mellett egy furcsa hajó, amit tegnap a kikötve láttunk valamivel feljebb. Felszereltük a kamerát a kajakra, azzal a szándékkal, hogy gyorsan utolérjük őket és mellettük elhaladva lefilmezzük. Azzal valamiért nem számoltunk, hogy esetleg motorja is lehet a hajónak. Eveztünk, eveztünk, de csak nem jutottunk közelebb. Úgy egy óra után gondoltunk először arra, hogy lehet nem emberi erő hajtja. Ezt később, Bajánál Gáspár is megerősítette.



Indulásunk után nem sokkal áteveztünk a szekszárdi Duna-híd alatt, majd pár száz méterrel utána elhaladtunk a Sió-csatorna bejárata előtt is. Most is húsz kilométer után terveztük az első pihenőt, de mivel Gáspár rádión szólt, hogy Bajánál vár, az pedig, hogy CB-n elért minket azt jelentette, hogy 7-8 kilométeren belül vagyunk. Tovább eveztünk hát, de előtte kértük Gáspárt, hogy túrós-csuszás harcsapörkölttel várjon. Így is történt, a bajai híd mellett találkoztunk, és ettük meg a közeli csárdában készült ebédet.



Jóllakottan folytattuk utunkat. A távolban egy kenus csoportot láttunk, így áteveztünk a bal part közelébe. Nem sokkal később utol is értük őket, és váltottunk pár szót. Ők Paksról tartottak Mohácsra, öt nap alatt tervezik megtenni ezt a saccra kilencven kilométeres távot. Kölcsönösen jó utat kívántunk egymásnak, és tovább eveztünk.



Bár előtt találtunk egy jó kikötési lehetőséget. Megfigyeltük, hogy egy ideje a kavicsos partokat felváltották a homokos partok. Itt is ilyenre futottunk ki. A homokos parti sáv egy jókora zöld placcban folytatódott, mielőtt elkezdődtek volna a fák. Apró sárga virágok borították a földet és rengeteg, de tényleg rengeteg bazsalikom.






Az Astrakhannal már legalább négyszer találkoztunk Budapest óta

Megettük a szendvicseket, csokit, barackot, majd újra vízre toltuk a kajakot. Előtte még felszereltem a GoPro-t az evezőre, íme, mit lát az evező tolla a túra alatt:



Baján négyen vártak ránk. Laci és barátnője lehozták Petit, aki Attilát váltja holnaptól a kajakban. Megálltunk a folyami vámhivatal előtt, míg Gáspár bent próbálta megtudakolni a teendőket. Mivel Hercegszántónál, közúton terveztünk Szerbiába belépni, itt végül semmi teendőnk nem volt. Végül mintegy két kilométerrel lejjebb, a kompnál szálltunk ki. Átöltöztünk, a kajakot feldobtuk az autó tetejére, elbúcsúztunk Attilától, és felhajtottunk a kompra. Érdekes határátkelésre számítottunk, ugyanis az autó csomagtartójának zárja elromlott, és nem lehetett kinyitni. Laciék Budapestről meghozták az alkatrészt, de egyelőre nincs szerszámunk megszerelni. Lelki szemeink előtt megjelent, amikor a szerb vámos megkér, hogy nyissuk ki a csomagtartót, mi pedig közöljük, hogy sajnos épp most romlott el. Erre ő szól pár szót szerbül és ott terem egy másik határőr, kezében egy hidraulikus feszítővel, és pikk-pakk kinyitja a csomagtartót. Végül nem így történtek a dolgok, a vámos megelégedett azzal, hogy a hátsó ajtón benézett, és megkérdezte, hogy van-e elvámolni valónk.

A határon átkelve egy Apatin feletti, talán üdülő övezet felé vettük az irányt. Hihetetlenül dús növényzetet láttunk mindenfelé. És gyümölcsöktől roskadozó barack- és szilvafákat. Egysávos keskeny kis utakon, utcákon haladtuk már kilométereken keresztül, míg végül a töltés mellett megpillantottuk a kemping reklámját. Követtük a nyilat, és nem sokkal később befordultunk az eddigi egyik leghangulatosabb kempingbe. Gyönyörű fű, helyes kis terasz, színpad és rengeteg tyúk fogadott, és persze a házigazda, aki úgy-ahogy de beszélt angolul.







A kemping üres volt, mi voltunk az egyetlen vendégek. El is gondolkodtunk, hogy ki jön be erre az eldugott kis helyre, de a töltésen láttuk, hogy itt halad el az Eurovelo 6-os kerékpárút, és a tulaj elmondta, hogy motorosok is szoktak erre járni. A szaniter helységek egyszerűek, de kulturáltak, sőt kifejezetten tetszetős az apró kavicsokon fekvő fa padló. A zuhanyzó egyszerű OSB fülke, mint ahogyan a WC ajtaja is, ami mögött azonban csempézett helység fogad. A tulaj elmondta, hogy Apatinban lakik, erre hobbiként tekint. A gyerekek is itt futkároztak az udvaron, aztán az egész család beült a kis Fiatba, és hazament. A hangulatosan kivilágított kempingben csak mi hárman maradtunk. És a tyúkok.

Cimkék: