Majdnem elvesztünk

Majdnem elvesztünk

2014. június 12. 21:10 | írta: Bálint F Gyula | fotó: a szerző, Mihálydeák Antal

Megfürdött a telefon, lemerült a walkie-talkie, így idegen segítséget kellett igénybe vegyünk, hogy Deggendorfban rátaláljunk a tábort vert csapatra.

Hétfő este és kedd reggel még mindig a pünkösdi zárt üzletek miatt szívtunk. Este Gáspár és Tünde egy közeli településen talált egy nyitva lévő Burger Kinget, így Wooper menü volt vacsorára. Sajnos reggel is el kellett menni kaját vásárolni, így hiába táboroztunk a Duna mellett, tíz óra elmúlt, míg az erőmű alatt vízre tettük a kajakot.



Az evezés reggel elég nehezen indul, kell egy-másfél óra, míg igazán bemelegedünk, és normálisan tudunk haladni. A mai szakaszon igen kanyargós volt a Duna, ahol tudtunk, igyekeztünk levágni a kanyarokat. Szerencsére mindössze egy nagy teherhajóval és talán 5-6 motorcsónakkal találkoztunk egész nap, így megfelelő körültekintéssel haladhattunk ideális íven.

Ezen a napon is számos település mellett elhaladtunk, amiket ugyan nem nagyon látunk, mert a töltés mögé épültek, de a fürdőzők jelzik, hogy ott vannak. Belőlük pedig sok volt. Annyira, hogy minket is arra inspirált, hogy fürödjünk egyet. Kikötöttünk pihenni egy fövenyes partszakaszon, és úsztunk egyet.


Hűsölés a Dunában

Apropó pihenés. Új stratégiára volt szükségünk, ugyanis ezen a szakaszon már csak napi 1-2 erőművel találkozunk, és ott is van csúszda, úgy hogy elméletileg nem is kellene kiszállni a kajakból. Igen ám, de ha egy-másfél óra után nem szállunk ki megmozgatni a lábainkat, utána már nagyon nehezen megy. Ezért 10-15 kilométerenként beiktatni egy pihenőt.


Straubing utcakép

Ma egy nagyobb városon, Straubingen vitt át a Duna. Itt volt az erőmű, és volt csúszda is, de nem volt százszázalékos. A kapuja nem működött, így a vízszint alacsony volt, de azért használhatóbb volt, mint tegnap Poikamnál. És piros lámpa sem volt. Ennek ellenére úgy döntöttünk, hogy egy emberes lecsúszást csinálunk, úgy hogy én kiszálltam és Gáspár kormányozta be a kajakot a csúszdába.


Ilyen egy majdnem jól működő csúszda (bootsgasse)

Estére a 70 kilométerre lévő Deggendorfot néztük ki szálláshelynek. Az előőrs talált is egy kempinget, azonban elvesztettük velük a kapcsolatot. A folyamat egyik tegnapi, akkor még jelentéktelennek tűnő eleme az volt, hogy a telefonom beázott, ezért az ma az autóban maradt száradni. Gáspár telefonja ma egy pihenés során becsúszott a kajakról a Dunába és ott volt 10-15 másodpercig. A programok futottak rajta, azonban nem találta sem a telefon hálózatot, sem a GPS jeleket. Van velünk még egy walkie-talkie, amihez lemerülés esetére magunkkal hordunk négy tartalék ceruza akkumulátort. Nos ma kiderült, hogy ezekből csak három volt meg.


Templom X. századból, Bogen mellett

Eképpen érkeztünk Deggendorfba. Tudtuk, hogy a többiek itt vannak, de azt nem, hogy hol a kemping. A partot kémlelve eveztünk végig a városon, de nem láttunk ismerőst. A város alsó részén kiszálltunk, kiemeltük a kajakot, és tanakodtunk, hogy mi legyen.
- Kérünk az első bringástól egy ceruza akksit, hiszen az ő lámpájában valószínűleg az van, így a walkie-talkie működő állapotba hozható,
- vagy keresünk egy közeli boltot és veszünk elemet,
- vagy megkérünk valakit, hogy a telefon SIM-kártyáját áttegyük a telefonjába, amíg felhívjut Tündééket,
- vagy keresünk internetet, és Facebookon üzenünk.

Gáspár ment el szerencsét próbálni, és végül valaki telefonjáról sikerült felhívnia az autós csapatot. Ők 1-2 kilométerrel feljebb táboroztak, Tünde már el is indult a keresésünkre, 16 kilométert autózott visszafelé a töltésen.

Minden jó, ha a vége jó, a csapat két része végül egymásra talált, a kajakot átszállítottuk a kempingbe, és azóta a telefonok is kiszáradtak, és újra működnek.

Cimkék: deggendorf duna2860 evezés kajak staubing