Zárófutam Balatonszemesen

2012. december 13. 16:23 | írta: Kósa Zoltán | fotó: Elevenek SK

Az Uniqa Magyar Kalandrally Bajnokság évadzáró futamára Balatonszemesen került sor.

Már pénteken leutaztunk a rajt helyszínére. Útközben hallgattuk a rádiót. A hétvégi előrejelzés nagyon rossz időt jósolt. Hó, fagy, szél, piros riasztás. "Csak az induljon útnak, akinek halaszthatatlan dolga van." Na de mi nem ijedünk meg egy kis kellemetlen időjárástól. :) Reggel 7-kor gyülekeztünk a Balatonszemesi Latinovits Zoltán Művelődési Házban, átvettük az itinert, Benedek Laci barátom (Ő írta a pályát) feltöltötte a GPS-re a koordinátákat, majd egy gyors gépátvételt követően megterveztük az útvonalunkat.



Végre eljött a pillanat. Fél 10-kor elkezdődött a rajt, és rövidesen mi is nekivágtunk a pontvadászatnak, ezúttal egy Mitshubishi L200-as terepjáróval. A nehézségek az első óra után jelentkeztek. A kuplung, a kicsit nagyobb igénybevétel folytán nagyon felmelegedett, és sajnos elég
csekély mértékben volt hajlandó ellátni feladatát, csúszott, aminek következtében tovább melegedett, és még kevésbé fogott. Meg kellett állnunk. Megpróbáltuk légteleníteni a rendszert, vissza is hűlt, így folytatni tudtuk a versenyt, de innentől kezdve nagyon kellett vigyázni a szerkezetre.



A terep is nehéz volt. Hófúvásokkal, és sártengerrel bőségesen tarkított földutakon haladtunk. A pontok egyre csak gyűltek. A szombat esti részeredmények alapján a 3. helyen álltunk. Remek! Dobogós helyen kell végeznünk. Alig vártuk, hogy vasárnap reggel újra elrajtolhassunk. Ugyanúgy mint előző nap, a másodikon is reggel 7-kor volt itiner osztás, de ezúttal 8 órakor volt a rajt.



A kuplung problémák szerencsére nem jelentkeztek újra, de volt helyette más. Elment a töltésünk. A generátor nem működött, elkezdett csökkenni az akkumulátor feszültsége, így az invertert már nem bírta el és a navigációs laptop ezek után gyorsan lemerült. Innentől fogva csak kézi GPS-el tudtunk navigálni, ami eléggé megnehezítette a dolgunkat, mert csak viszonylag kis területet láttunk át a (laptophoz képest) parányi képernyőn.



A lámpákat lekapcsoltuk, minél kevesebb fogyasztóval próbáltuk terhelni az aksit. A befutó előtt kb egy órával újra lett töltésünk. Még szerencse, mert a feszültség már 10 Volt alá esett, ha leállt volna az autó, valószínűleg nem tudtuk volna újra indítani. A szombati napon olyan sok vizet kapott a generátor, hogy éjszaka a nagy hidegben befagyott.



De ez még mindig nem minden. Nagyjából a második nap felétől nem tudtuk az összkerékhajtást kapcsolni, úgyhogy onnan csak hátsókerékhajtás volt, differenciálzár nélkül. Ez már komolyabb gondot okozott a sáros, havas terepen. Többször is vissza kellett fordulnunk, ahol még előző nap könnyedén felmentünk. De továbbra sem adtuk fel. Küzdöttünk, és gyűjtöttük a pontokat. Egy perccel a szintidő vége előtt futottunk be a célba. A technikai nehézségek sajnos kicsit visszavetettek minket, de még így csak 170 ponttal lecsúszva a dobogóról, a 4. helyezést értük el.



Idén már nem lesz több verseny, de jövőre újra neki vágunk a sorozatnak.


Boldog Karácsonyt kívánunk mindenkinek!

Cimkék: bajnokság balatonszemes kalandrally kósa zoltán uniqa