Tunéziai hegyi oázisok

2012. március 12. 22:22 | írta: Bálint F Gyula | fotó: a szerző

A hétfői napunk útvonalának két közös pontja volt az ajánlott túra útvonallal: a rajt és a cél helyszíne. Ennek ellenére olyan jól sikerült az időzítés, hogy akkor értünk oda Douzba, amikor a többiek, így együtt tudtunk a szállásra menni.

Eredetileg a Tunis – Tozeur útvonal része lett volna a Chebika oázis és a Mides kanyon megtekintése, a tegnapi nap azonban másképp alakult. Ma választhatunk a fentiek és a Nefta melletti Star Wars forgatási helyszín megtekintése mellett. Mivel a Tatouine bolygót a filmben láttuk, a hegyeket választottuk.





A Mides-kanyon volt az első helyszín. Mides egy elhagyott falu az algír határ közelében, Tamerza felett. A kanyon, amely három kilométeren át kanyarog, lélegzetelállító, amikor az ember kiáll a szélére és végignéz rajta. A házak falai omladoznak, de bőven szolgáltak fotó és videó témát.







Mides felé és vissza is a Tamerzát – Chebikával összekötő panoráma úton kellett végigmennünk. A tájról itt is csak szuperlatívuszokban tudnék beszélni. Az út kicsit egyenlőtlen, de ezért kárpótolnak a szerpentinek, amiket imádok. Egy kicsit túráztam is, hiszen ahhoz, hogy távoli, hegyre fel és hegyre le videó felvételeket tudjak készíteni az autóról, kamerástól meg kellett másznom egy dombot, illetve lemásznom egy másik domboldalon. Abban biztos vagyok, hogy nagyon szívesen eltöltenék egy hetet a környéken, hogy bejárhassam az Atlasz hegység ezen, Aures Mountains-nek nevezett tunéziai nyúlványát.



Visszafelé bementünk a Chebikába. Az oázist a sziklák közül fakadó forrás táplálja, amely folyása során egy kisebb vízeséssel is megörvendezteti az idetévedt turistákat. De nem is írok róla többet, itt vannak a fotók:













Négy óra után indultunk útnak Douz felé. Ezen szakasz leglátványosabb része kétségkívül a Chott El-Jerid félig-meddig kiszáradt sóstón keresztül vezetett. Természetesen itt is készült pár fotó:











Hét óra körül értünk be sivatag kapujának nevezett városba. Egy utcát elnéztünk ezért kicsit keringtünk a mellék utcákban, de egy kereszteződésnél a lengyel csapat húzott el előttünk és a nyomunkba eredtünk. Így értünk a találkozási helyre, nem messze a szállodától, ahol ma éjjel megszállunk.

Cimkék: chebika douz mides tamerza