Maranello – Civitavecchia

Maranello – Civitavecchia

2012. március 10. 09:54 | írta: Bálint F Gyula | fotó: Gy&G

Az teljesen nyilvánvaló volt számunkra, hogy Maranellóban a Ferrari múzeumot nem lehet kihagyni. 9-kor volt a mai rajt is, 9:30-kor nyitott a Museo, meg van ez szervezve, kérem szépen.

A Domus Hotel előtti parkolóban megkaptuk a 9-i útvonaltervet. A feladatok mind Firenzében voltak, de egyrészt megoldhatók internet segítségével, másrészt a Terra di Motori-n vagyunk, ezért azt javasoltam Gáspárnak, hogy Firenzét most hagyjuk és inkább elviszem Sant'Agata Bolognese-ba, hogy a Lamborghini Múzeumot is megnézhesse. De először a Ferrarihoz mentünk.



Amíg Gáspár bent nézegette a tűzpiros autókat, én kint készítettem pár fotót és pár snittet a video kamerával (még mielőtt bárkiben is felmerülne, hogy valami gond történt velem, az Autósport és Formula Magazin főszerkesztőjének köszönhetően nekem 2009-ben volt alkalmam már végignézni ezt kollekciót, a Lamborghini múzeumot, végigjárhattam a Maserati és Ducati gyártósorokat és pár magán autógyűjteményt is megnézhettem a környéken).





Délután öt órára kellett Civitavecchiaba, a kikötőhöz érni, így belefért az a nagyjából 40 kilométeres kitérő, amit a Lamborghini gyár útba ejtése jelentett. Sajnos nem sokkal ebéd előtt értünk oda, amikor is szünetel a látogatás. Mondták Gáspárnak, hogy jöjjön vissza másfél óra múlva, de mivel ez nem volt lehetséges egy gyors körbenézésre beengedték. Ingyen. Én itt is kint fotóztam, elsétáltam a közeli templomhoz, amely előtt, a patak parton két nő mos.



Sant'Agata után megcéloztuk Civitavecchiát. Egy rövid tankolást kellett megejtenünk útközben illetve kenyeret, zöldséget, sajtot vásárolnunk.

Útunk a gyönyörű Toscana régión vezetett át, sajnos azonban arra most nem volt lehetőség, hogy itt-ott megálljunk fotózni. A komp ugyanis nem vár.



Negyed hat körül futottunk be a kikötőbe, a mezőny nagy része már ott állt a sorban, de utánunk is érkezett még legalább egy autó. Átpakoltuk kissé a csomagjainkat, hogy a 24 órás átkeléshez minden nálunk legyen, ami szükséges. Elindulás után ugyanis már nem lehet lemenni az autókhoz.
Még világos volt, amikor beálltunk a sorba, de a kompra már sötétben jutottunk fel.



Elfoglaltunk a szobánkat és vártuk, hogy elinduljunk, de erre a menetrendhez képest több, mint egy órával később került csak sor.



A Vitéz Kürtős Team tehát elhagyta a szárazföldet. Európát csak azért nem, mert a hajó még megáll Szicíliában, mielőtt Afrika partjai felé veszi az irányt. De ez már holnapi történet...

Cimkék: ferrari lamborghini maranello