Kedden sajtótájékoztató volt a Könyves Kálmán körúton. A házigazda az Isuzu volt, ilyen autóval vág neki Kőváry Barna Tunéziának.
Az asztalnál Szliman Ahmed, az Europa Afrikáért Alapítvány igazgatója, Polgár András főszervező, Köváry Barna, az Isuzu két képviselője valamint jómagam a Vitéz Kürtős Team képviseletében.
A délután rohangálással telt: autószerviz, autóalkatrész áruház, fényképezőgép szerviz, Bluechip. Este akkumulátort és CB rádió tartókonzolt szereltünk a XVI. kerületben. Az áram is oda van vezetve, már csak az antennának kell megtalálni a végleges helyet. Erre holnap lesz lehetőség, miután felszerelték a tetőboxot. Az antennát sajnos elgörbítette a futár, de a forgalmazó megnyugtatott, hogy nyugodtan ki lehet egyenesíteni.
Olvastam, mondták, hogy hangolni is kellene, így azonnal megálltam, amikor felfedeztem A DND Telecom Centert az Elnök utcában. Az üzletben egy idősebb, láthatóan nagyon hozzáértő bácsi elmondta, hogy a direkt erre a célra gyártott antennák nem igényelnek külön hangolást, illetve annak hatása csak minimálisan befolyásolná a sugárzást. Érdeklődött, hogy bontottam-e szét a csomagot, elmondta, mire figyeljek az összeszerelésnél. Amikor megemlítettem, mi történt az antennánkkal rögtön megkérdezte, hogy nálam van-e. Nálam volt, úgy hogy berendelte az üzletbe, kiegyenesítette és összeszerelte. Miközben folyamatosan mondta, hogy mi milyen célt szolgál, mire kell odafigyelni, hogyan kell óvni a leszerelést követően. A segítőkészségét ezúton is köszönöm.
Cimkék: isuzu kőváry barna sajtótájékoztató