Megmásztuk a Babakáj-sziklát, várak, várromok és gyönyörű tájak mellett eveztünk túránk huszonhatodik napján.
Alsópozsgáson ébredtünk, és autózással kezdtük a szerdai napot, hiszen a kajakunk a ó-moldovai vámhivatal udvarán éjszakázott. Az éjszaka folyamán úgy tíz centit emelkedett a Duna vize, talán a kiadós esőnek köszönhetően, így könnyebben tettük vízre a kajakot a betonozott partról. A vámtisztek és vendéglátóink jókívánságai közepette fürge evezőcsapásokkal indultunk útnak.
A Duna Ó-Moldova után tóvá szélesedik, mielőtt bepréselné magát a Vaskapu-szorosba. A tó közepén hatalmas sziget, a Moldova, annak alsó részén pedig a vízből még kiállnak azok a fák, amelyek a duzzasztás előtti szárazföldön nőttek. A szigetet elhagyva a jobb parton feltűnt Galambóc vára, a bal oldalon pedig Lászlóvára (Pescari) felett Szentlászlóvár tornya figyel. A kettő között pedig, a román parthoz közel emelkedik ki a vízből a Babakáj-szikla, amely mintegy őrzi a szoros bejáratát.
Természetesen nem hagyhattuk ki a lehetőséget, hogy felmásszunk a Duna egyik szimbolikus sziklájára, így kikötöttünk az Ó-Moldova felőli parton. A sziklára telepített irányjelző lámpa karbantartásának megkönnyítésére a sziklaoldalában rozsdás fémkorlát segíti a kapaszkodást. Egyedülálló érzés a Dunából kiálló szirten ülve körülnézni, megszemlélni a távolban a Moldova-szigetet, vetni egy pillantást a két várra, és befürkészni a mintegy 140 kilométeres szoros bejáratát képező Galambóci-szurdokba.
A Galambóci-vár
Szentlászlóvár tornya a Babakáj-szikláról
Miután a fotózás-forgatás miatt többször is megmásztuk a sziklát, újra a kajakba ültünk, körbehajóztuk a sziklát, majd a szoros felé vettük az irányt. A folyó szélessége itt nagyjából 300 méterre szűkül, de a vaskapui duzzasztás miatt jelentős gyorsulás nem érezhető. A partot gyönyörű sziklák övezik, csak a mintegy négy kilométerrel lejjebb, a szerb oldalon található felszíni kőbánya sebe rontja a látványt. A Duna ezen szakaszát Ferencz József idejében szabályozták, ezen munkálatok emlékét egy óriási, a sziklába vésett emléktábla őrzi.
Érdekes volt megfigyelni a két part közötti különbséget. Míg a román oldalon az út a Duna-parton halad, néha kis falvakon keresztül. Itt alacsonyabb, kopárabb a táj. A szerb oldalon viszont meredek, erdővel borított part kíséri a Dunát. Itt is van út, azonban jóval magasabban, időnként alagútba futva, időnként viaduktokon áthaladva. Települések ritkábban tűnnek fel, egy-egy patak torkolata környéke volt alkalmas házak építésére.
A szurdokot elhagyva egy-másfél kilométerre terül szét a Duna. Az elmúlt napok esőzéseinek is köszönhetően színe barna, nem egy szép látvány. Az ég is borús, de mi haladunk tovább.
Újabb várrom mellett visz el az utunk. Az előzőekkel ellentétben Drenkó-várának falai a vízből állnak ki, hősiesen tűrve a Duna sodrását, ki tudja még meddig.
Közben kiderült az ég, így a mi kedvünk is jobb lett kicsit. Berzeasca után a Duna egy éles kanyarral balra fordult és újra 5-600 méter körülire szűkült. Nem sokkal lejjebb egy hatalmas, modern, fehér épület bontotta meg a szerb part természetes szépségét. Sportcsarnok, uszoda – találgattuk a rendeltetését. Hazatérve derült ki, hogy egy jelentős mezolitikus archeológiai lelőhely a Lepenski Vir mellett haladtunk el éppen, amelynek leletmentésére a Vaskapu építése kapcsán került sor a múlt század hatvanas éveinek végén.
A Trescovat-hegy
A jobb parton, a távolban egy hatalmas szikla emelkedett az ég felé. A 755 méter magas Trescovat-hegy előtt haladtunk el éppen. Kicsivel lejjebb kiszélesedett a völgy, több, mint két kilométer a két part közötti távolság. A Duna itt északnak fordul. A jobb parton egy nagyobb szerb település, Donji Milanovac házai látszanak, utána pedig a Porečka folyó öböllé szélesedett torkolata következik. A román oldalon újabb rom áll a parton, a Háromtorony. A Drenkó-várához hasonlóan ez is a 15. században épült, a törökök elleni dunai végvár rendszer részeként. Ma már csak két tornya áll, a harmadik maradványai állítólag alacsonyabb vízállás esetén előtűnnek a Dunából.
Háromtorony, ami már csak kettő
Fél hét elmúlt már, így elkezdtük figyelni a partot, sátorveréshez megfelelő helyet keresve, nem sok esélye volt ugyanis, hogy Dunatölgyesig elérjünk napvilág. A part sziklás és meredek volt, az út pár méterrel feljebb haladt, mögötte pedig meredek domboldal és erdő következett. Tünde előre ment autóval, de ő sem talált kikötésre, táborozásra alkalmas területet. Talált viszont egy panziót a Duna parton, mintegy nyolc kilométerrel lejjebb.
Már elkezdett sötétedni, amikor kikötöttünk a Cabana Delfinul stégjénél. Túránk során másodszor alszunk ágyban, és első alkalommal szállunk meg kemping helyett panzióban.
Cimkék: babakáj drenkó-vár duna 2860 galambóc háromtorony kajak ó-moldova
